Ma valamiért késztetést éreztem arra, hogy felvállaljam az igazi nevem, kirakjak egy igazi saját képet magamról, aztán lesz ami lesz. De aztán nagyon-nagyon örülök, hogy meggondoltam magam.

A bemutatkozásban ugye eléggé kiemeltem, hogy anonim, név nélküli blogról van szó. Ami tök normális, a legtöbb blogger kitalál magának valami álnevet :D De ahogy észrevettem eléggé elterjedt már, hogy az idősebb bloggerek (mint kb én) felvállalják a nevüket, kitesznek magukról a bemutatkozáshoz egy képet, vagy akár még az instagramjukat is kilinkelik. Szerintem ez egy nagyon bátor húzás, ha valóban olyan blogot írsz, ami nagyon őszinte, és nagyon személyes.

Mikor 13-14 éves voltam, és még létezett az iwiw, nagy előszeretettel linkeltem ki az akkori blogom címét, amit ugye az eredeti nevemen írtam. Sőt, kifejezetten tetszett, hogy bárki megismerhet, hogy milyen is vagyok. Hát 13 évesen ugye az embernek ez a legfontosabb. Elfogadjanak, beilleszkedj, és sokan szeressenek.
Már akkor is elég személyes dolgokat osztottam meg, amit nagyon sok ismerősöm elolvasott (és még ki tudja még ki, akiről még mai napig nem tudok). Ask.fm-en is megosztottam a linket. Szóval én ezzel nagyon menőnek képzeltem magam :D azt kiemelném, hogy Blogspoton voltam. Leírtam minden napomat, kigúnyoltam a tanárjaimat, és még a családtagjaimról is elkezdtem panaszkodni. Hát tiniként ugye erről szól a drámai életünk. Áradoztam fiú sztárokról, hogy én ebbe meg abba szerelmes vagyok. Egy szó mint száz, nagyon gáz voltam :D

Akkor döntöttem úgy, hogy na jó ezt az egészet be kell fejeznem, mikor már anyukámat megállították az utcán, és erről beszéltek neki, hogy én miket írok le a blogomba. Bátyám is leszidott, hogy az ismerőse szólt neki hogy milyen gáz vagyok, úgyhogy töröljem ki ezt meg azt. Iszonyatosan szégyelltem magam, úgy jártam iskolába, hogy nem tudtam, hogy vajon ki ismeri az egész magánéletemet vagy ki nem. Na persze nem mintha olyan blogom lett volna, hogy azt mindenkinek olvasnia kellett volna. De azért valljuk be, aki pletykásabb típus, az beleolvas ilyen dolgokba.

Ezért örülök, amiért mégse döntöttem úgy, hogy akár egy képet is megosztok itt magamról. Nem tudom külső szemmel mennyire lenne gáz, ha bármelyik ismerősöm is rátalálna erre a blogra, és tudná, hogy én írom ezt. De az biztos, hogy nagyon kell vigyázni ezzel a név-felvállalással, mert vissza lehet ezekkel élni. Mert tök mindegy miről írsz, aki rosszat akar bele látni, az találni is fog valami olyat. De persze írhatnék névvel olyan blogot is, ami teljesen ártatlan, ahol divat képeket teszek ki, meg receptekről írok, meg egészséges életmód tanácsadót játszok, de azt tuti nem írnám szívesen. Én kiskorom óta írok naplót magamról, a véleményeimről. Mióta van internetünk azóta blogolok. Nekem kifejezetten jót tesz, hogy leírhatom a gondolataimat egy helyre, és van egy olyan "hely", ahol 100%-ig önmagam lehetek, nem játszom meg magam, attól függetlenül, hogy senki sem tudja, hogy ki vagyok. Tehát aki nem ismer, és olvas engem, lehet jobban meg tud ismerni, mint az, aki személyesen ismer. Na nem tudom ez mennyire volt értelmes :D És hiába hagyom abba néha egy kevés időre, de mindig kell nekem egy ilyen kikapcsolódás. Magamat is jobban megismerem, sőt, néha még segítek is saját magamon. Én ezt rendesen ajánlanám terápiának is azoknak az embereknek, akik úgy érzik nem ismerik saját magukat. Szóval blogoljon mindenki! :D de azért vigyázzatok a magánéletetekre, ne járjatok úgy, mint én...

Sorstársaimhoz szólnék, akiknek valamilyen okból kifolyólag szintén nincsen önbizalmuk. Én mióta az eszemet tudom kisebbségi komplexusom van. Azért nem önbizalomhiánynak hívom, mert szerintem teljesen más mindkettőnek az oka, és magától a személyiség milyenségétől is függ. Az önbizalomhiánynak nagyon egyszerűen felismerhető "jelei vannak". Szorongunk, hogy mit gondolnak rólunk mások, utáljuk magunkat, félénkek vagyunk idegenek előtt, bizonytalanul vágunk bele új dolgokba, megrögzötten meg akarunk felelni a társadalom elvárásainak, folyton visszaigazolást szeretnénk, hogy amit csinálunk azt jól csináljuk, de ha nem kapjuk meg, összetörünk és világvége van. Én 13 évesen jártam pszichiátriára, bár teljesen más okból (folyton fájt a mellkasom és mivel szervi bajt nem láttak elküldtek pszichiáterhez), és ott rengeteg tanácsot kaptam a doktornőtől, akivel beszélgetnem kellett. Úgyhogy ezeket szeretném most itt is elmondani.

Először is, írjunk két listát. Az egyikre gyűjtsünk össze minden olyan tulajdonságot, amit szeretünk magunkban, ami értékes, és amivel nem rendelkezik minden átlagos ember. Tehát magyarán mondva amikre büszkék vagyunk, és nem adnánk oda azokat a tulajdonságokat senkinek. Nekem pl. ilyen, hogy én nagyon örülök annak, hogy ilyen empatikus vagyok, hogy akit szeretek azzal nagyon törődök, hogy szeretem az állatokat, hogy könnyen tanulok új dolgokat, stb. Sőt furcsa tőlem hallani, de mostmár a külsőmön is vannak olyan dolgok, amiket nem cserélném el senkivel se.

Utána írjunk egy listát azokról a dolgokról, amit nem szeretünk magunkban. Amiktől szívesen megszabadulnánk, és úgy érezzük, nélkülük boldogabb lehet az életünk. Nekem ilyen pl., hogy utálom, hogy ennyire zárkózott vagyok, hogy túl érzékeny vagyok, és nehezen teszem túl magam a legkisebb traumákon is. Aztán újra nézzük végig a listát, és amin úgy gondoljuk, hogy változtatni lehet, írjuk mellé, hogy hogyan. Amin pedig nem tudnánk változtatni sehogy, azt húzzuk ki. Én pl. kiemelném azt, hogy ugye a szívemre veszek minden kis apró negatív dolgot, és mellé írnám, hogy gondolkodjak pozitívabban. De azt kihúznám, hogy túl érzékeny vagyok, mert ezt nem tudom megváltoztatni, nem kőből van a szívem, ez van sajnos el kell fogadnom.

Így két listánk lett, ami önmagunkról szól. Az egyik a pozitív dolgok listája, a másik a negatív dolgok listája. Ezeket, ha tudjuk, rakjuk egy olyan helyre, amit minden nap láthatunk, és minden nap elolvashatunk. A pozitív tulajdonságaink elolvasása nagyon jót fog tenni az önbizalmunknak, a negatív dolgok pedig inspirálnak, mert bár ott vannak, de közvetlen utána az is ott van, hogy miket tehetünk ellenük. Azok pedig, amiket kihúztunk, azokkal pedig egyszerűen nem kell foglalkozni.

Senki sem tökéletes, nem is azért születtünk meg, hogy tökéletesek legyünk. De attól, hogy tökéletlen a testünk, vagy vannak rossz tulajdonságaink, az még nem jelenti azt, hogy rossz emberek vagyunk, és nem lehet minket szeretni.

A második tipp amit a pszichiátertől hallottam, az a félénkségen tud javítani. Ha egy olyan szituációban vagyunk, hogy ki kell lépnünk a komfort zónánkból, és bizonytalanok vagyunk, akkor színészkedjünk. Nekem pl. állásinterjún vált be ez a módszer: 2 lehetőségem van. 2 teo van. Az egyik teo zavarban van, szégyenlős, nem igazán tudja mit mondjon és mit csináljon. A másik teo magabiztos, tudja kezelni a helyzetet, és egyáltalán nem fél. Tehát el kell képzelnünk, hogy az adott szituációban a magabiztosabb énünk hogyan viselkedne, és azt próbáljuk meg "előadni". Ez főleg idegen helyen idegen embereknél válik be, akik nem ismernek minket, és bármit gondolhatnak rólunk. Nekem mindig segít ez a módszer, főleg ha hivatalos helyre megyek, mert ott valamiért mindig zavarban vagyok.

És még pár tipp, amit itt-ott hallottam/olvastam, és saját tapasztalatból mondom, hogy segít az önbizalmunkon:

• Mindig mosolyogj, és legyél kedves az emberekkel. Így ugyanezt fogod visszakapni.
• Állítsunk fel apró célokat magunk elé. De tényleg nem kell sokra gondolni, csak lényeg, hogy előre tervezzük el. Pl. ma megtisztítom a szobám ablakát. Vagy ma sétálok egy negyed órát. És ha teljesítjük őket, mindig lesz egy kis sikerélményünk önmagunkkal szemben.
• Sose hasonlítsd magad más emberhez. Hiába gondolod az, hogy xy jobb nálad, biztosra mondom, hogy van olyan dolog, amiben te sokkal jobb vagy nála.
• Mindig húzd ki magad, mindig tartsd fent a tekinteted, és ne félj az emberek szemébe nézni, amikor az utcán vagy.

És ami szerintem még nagyon fontos: kerüld azokat az embereket, akik rontanak az önbizalmadon.

Nekem ez nagyon sokat segített. Mióta nem vagyok kapcsolatban, ahol mindig csak a rosszakat hallottam magamról, amióta elkerülöm azokat a barátaimat akik próbáltak lehúzni, azóta sokkal jobban érzem magam. Mint lelkileg, mint fizikailag. Mióta elkezdtem edzeni, magammal foglalkozni, egyszerűen leszarom mit mond más a testemről, mert tudom, hogy dolgozok rajta, és azért dolgozok rajta, mert szeretem a testem. Minden fejben dől el. Neten is néha találkozok olyanokkal, hogy "öbizalom növelő tréning". Kell a f@sznak. Értelmes felnőtt ember vagyok, egészséges gondolkodással, és én magam is rá tudok jönni, mi a jó nekem, és hogyan fejleszthetem magam. És egy valamit jegyezz meg, kedves TE aki most ezt olvasod.

Sokkal több van benned, mint amit most gondolsz magadról!

Mostmár 8. design :D (mióta újraindult a blog). Ritka amikor nagyon tetszik egy kinézet és nem akarom lecserélni. Az előző pedig ilyen volt. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak változtatok rajta egy kicsit :D szóval a Macskarisztokratákból Minyonok lettek, zöld-rózsaszínből pedig sárga-kék. És a csíkos háttérből fa háttér lett. Nem nagy mutatvány de szerintem cuki lett. Az előző designban sok google képet használtam (amit googleből szedtem) és gondolt egyet a link és megadta magát :D ezért voltam kénytelen gyorsan kinézetet váltani.

Polli kérdezte az előző bejegyzésben (azt hiszem), hogy én hogyan szoktam edzeni. Úgyhogy most erről fogok írni. Kezdjük azzal, hogy nekem 2 féle edzésem van, az egyik amikor videóra edzek, a másik amikor csak úgy magamban. Kezdem a videóssal.

Tiffany Rothe videóira szoktam edzeni ezt a kettőt csinálom meg egymás után:

Utána pedig ezt a kettőt szintén egymás után:

Úgyhogy ennyi szokott lenni, ennyi bőven elég egy napra :D tök mindegy hányszor csinálom, másnapra mindenem fáj. Ja igen és ha izomlázam van és nem tudok mozogni, akkor se nagyon adom fel, akkor szoktam kardiózni (amúgy utálom a kardiót) akkor pedig erre a videóra: klikk. Mindig végigszenvedem, de legalább mozgok :D

Na és akkor az edzés, amit magamnak állítottam össze. Általában ezt szoktam csinálni, és minden nap. Régebben kevertem a popsi-has edzéseket, mert mindig "pihentettem" az izmaimat, és pl. egy popsi gyakorlat után rámentem a kar edzésre, de mostmár összesítettem. Igaz nehezebb így, de elvileg így jobban használ. Hát majd kiderül.

Popsi:

Azért szoktam ezzel kezdeni, mert ettől fáradok el a legjobban, és később fáradtan ezeket már nem tudnám megcsinálni :D

1. Lábemelés 2 perc/2 perc
   Ugye amikor négykézláb vagyok, és úgy emelem a lábaimat. Szoktam nyújtott lábbal, vagy oldalra, vagy körözve, mikor mihez van kedvem, lényeg, hogy emelgessem.
2. 60-70 guggolás
   A halálom, utálok guggolni, de hálistennek már belejöttem és egyhuzamban ennyit szoktam csinálni. Lehet többet is tudnék, de most ennyire raktam fel a "mércét" :D
3. 30-30 kitörés
   Van, hogy el mis-másolom, mert ezt is utálom, de viszont nagyon hatásos. Sőt, amikor egyedül vagyok itthon, akkor nem sima kitörést szoktam csinálni, hanem így járkálok a házban :D és persze közben zenét hallgatok.
4. Csípőemelés
   Na ezt nagyon szeretem mert nem kell megerőltetni annyira magam :D kb 4 percig szoktam csinálni, ezt is mindenféleképpen. Van amikor fent tartom a csípőm és csak kicsiket mozgatom, van hogy ringatom jobbra balra, van hogy csak a bal vagy a jobb lábbal, mindegy, csak érezzem, hogy fáj :D
5. Lábemelés oldalasan
   És a kedvencemet szoktam hátrahagyni. Ezt 2-2 oldalon kell megcsinálni, és ezt egy Rubint Réka videóból tanultam, szóval tudom fejből :D de ez a videó, ezt szoktam csinálni:

Kar:

Ezt nem szoktam túlzásba vinni, bár igazából a karom is egy problémás rész.

1. "Bokszolás" levegőbe
   Ezzel szoktam kezdeni. 2x 3-4 percig (azért írom percekben, mert közben számokat hallgatok, és azzal mérem :D)
2. Fitness szalagozás
   Az én kis barátom, a fitness szalag :D nagyon szar amúgy, mert ahogy húzogatom az ujjam és a csuklóm is fáj. Ebből 2 félét szoktam. Az első hogy leülök nyújtott lábbal, a lábfejembe beleakasztom, és úgy húzom. Mintha eveznék.
   A másik amikor a térdemre ülök, magam alá "akasztom" a szalagot, és úgy húzom felfelé.
3. "Fekvenyomás" a levegővel
   Sajnos nincs súlyom, ezért csak simán nyújtogatni szoktam fekve a karom :D az elején még elég volt ezt is 2 dal ereéig csinálnom, mert éreztem hogy hat, de mostmár jó lenne valami súlyt beszereznem, mert már egyáltalán nem fáradok el tőle.

Láb:

Ez nagyon egyszerű, ebből csak 1 dalt szoktam hallgatni, de mindig kifog rajtam, nagyon hasznos gyakorlat.
Kb 1 percig csak annyi, hogy lefekszek, felnyújtom a lábam, és térdből hajlítom lefeszített lábfejjel. Utána összezárom a térdeimet és nyitogatom. Utána kinyújtom a lábaimat, széttárom, és kicsiket mozgatok rajta, mintha 2 falat akarnék eltolni velük :D és mikor ez is nagyon fáj akkor így széttárt lábbal szoktam térdből hajlítgatni amíg nincs vége az adott dalnak amit hallgatok.

Lehet egyszerűen hangzik, de az én lábizmaimnak megerőltető :D de amúgy a guggolás és a kitörés is megy lábra.

Has:

Külön szoktam a felső hasizmot, az alsót, meg közben én úgy érzem a hátamon a derekam is dolgozik :D és a végén az összeset együtt.

1.  3-4 perc hasprés
   Sima hasprés, felnyújtott lábakkal, ahol ugye az a lényeg, hogy a mellkasunkat emelgessük. És ne a nyakunkat huzogassuk.
2. 3-4 perc "biciklizés"
   Na igen. Míg a hasprést bírnám szerintem több 10 percig, látszik, hogy az alsó hasam a problémásabb, mert ebből ez a 4 perc is kínzás :D Felkönyökölve szoktam "biciklizni" de nem azzal a tipikus körkörös lábmozgással, hanem rendesen kinyújtom őket, és így váltogatom. Itt szokott fájni még a derekam is közben.
3. Mindent megmozgató gyakorlat
   Szintén Rubint Rékás, amit én megjegyeztem és fejből szoktam csinálni. Nagyon szeretem, mert mindent megmozgat, és bár nagyon rövid, de nagyon hatásos:

Ezek után én még szoktam sokáig nyújtani, és közben pozitív dolgokra gondolok, mert hiszem, hogy a pozitív gondolatoknak erejük van :) :D végiggondolom miért is csinálom, megköszönöm a testemnek, hogy egészséges és nem hagy cserben, és persze arra is gondolok, hogy nem számít lesz-e eredménye vagy nem, nem számít hogy mennyira haladok lassan, nem akarom abbahagyni. Mert azért csinálom, mert élvezem.

Hát így kb ennyi :) :D tervezem amúgy, hogy konditerembe is járjak, csak én mások előtt kicsit szégyenlős vagyok. De biztos jobban és gyorsabban haladnék ha súlyokkal is edzenék. Hát talán majd ha annyit alakul a testem, hogy magabiztosabb leszek.

Megint személyes témával jövök. Superwoman-nek (Lilly Singh) van youtubeon egy nagyon jó videója, ahol a szingli emberek típusairól beszél, és most a Ketrecbe Zárt Szingli elnevezésű típus tökéletesen illik rám :D idézem:

A Ketrecbe Zárt Szingli az a személy, aki túl van egy szörnyű kapcsolaton, és teljesen feladta a szerelmet. A személyisége keveredik a túlzott önbizalommal, a függetlenséggel, és azzal, hogy megünnepli a szingliséget minden adódó alkalomkor. Valójában, kineveti azt az ötletet, hogy kapcsolatban legyen, mert nincs szüksége senkire ahhoz, hogy boldog legyen, önmagán kívül. És ezt pontosan tudja, mert van egy saját zenelejátszó listája olyan dalokkal, amik ezt mondják neki. És könnyű kiszúrni ezeket az embereket, mert ők azok a szórakozóhelyeken, akik beindulnak, amikor a Single Ladies-t játszák Beyoncétól. Mert ők nem csak táncolnak rá, nem nem. Ők arra használják a dalt, hogy üzenjenek vele.

Imádom Lillyt :D aki kiváncsi a videóra az kattintson ide. Én ma rájöttem, hogy tulajdonképpen nekem most annyira elegem van mindenféle kapcsolatból, férfiakból, nőkből, hogy ha valaki ismerkedni akar velem, megmondom neki, hogy aszexuális vagyok. Nem volt eddig sok barátom, de egy 3 és fél éves kapcsolat után, amiben volt eljegyzés, kb 20 szakítás ha nem több, veszekedés, sírás rívás féltékenykedés, azt mondom felért 10 kapcsolattal is. És most vagyok azon a ponton, hogy elég. Nem akarok ismerkedni, nem akarok megint végigmenni a procedúrán hogy vajon elfogad-e az a bizonyos személy így ahogy vagyok, smink nélkül, ruha nélkül, reggel álmosan, pattanásosan, kócos hajjal, messze nem tökéletes testtel. Idegeskedni azon, hogy ki tetszik neki még rajtam kívül, vajon tényleg én kellek neki vagy csak simán kapcsolatban akar lenni és én voltam neki a legegyszerűbb úgymond "találat", stb stb. Nem nem nem és nem, nekem erre nincs szükségem. Fiú haverjaim is rámszálltak, azzal hogy szingli lettem utalgatnak rá hogy feküdjek le velük... wtf? Sosem ment el még így a kedvem a férfiaktól, a szerelemtől, a szextől, mindentől. Nők sem érdekelnek. Egyszerűen elég volt. Biztos oka ennek az a kapcsolatom aminek nemrég vége lett. Voltak hullámvölgyek rendesen. Neki köszönhetően én a kapcsolatban csak azt látom, hogy tartoznom kell valakihez, aki amint megszerez már nem értékel semennyire sem. Akivel meg kell találnom a közös nevezőt még akkor is amikor tudom hogy nem neki van igaza. Megfelelni az elvárásoknak, beszámolni dolgokról. Akinek el kell tűrnöm a hülyeségeit, el kell tűrnöm ha hisztizik, el kell tűrnöm ha csúnyán beszél velem, ha kigúnyol, ha kiröhög. Hallgatni hogy melyik csaj jön be neki. Neemneeem egyszerűen nem nem és nem. Haverjaim is mind kb vettek egy 180 fokos fordulatot, és elkezdtek lekezelően beszélni velem. Hát a drága k*va anyjukkal fognak így beszélni de nem velem. Már bocsi a káromkodásért. Csak eléggé felidegesített ez az egész sztori.

Szóval nálam most a kapcsolat téma befuccsolt. Meg se akarom hallani azokat a szavakat, hogy randizzunk, szeretlek, hiányzol. Nemnemnem eleget hallottam már. Nem akarok egy férfira sem és egy nőre sem máshogy nézni, senkitől se akarok semmit. Sőt, lehet most inkább a nőknél látok több esélyt, hogy előbb kialakul érzelem a jövőben, mert a férfiaktól egyenesen rosszul vagyok. Nem kell több mézesmázaskodás, nem kell több ígérgetés, utána meg gúnyos pofábaröhögés, magyarázkodás, mert csak a farkincájuk után tudnak menni.

Biztos nem fogom örökké így érezni, de az tuti, hogy mostantól én magam leszek az életem központja. Eddig a kapcsolatomat akartam rendbehozni és egyre jobbá tenni, de most ezt önmagammal fogom csinálni. Azt fogom nézni, hogy nekem mi a jó, arra fogok menni, amerre én akarok. Pont ma beszélgettünk tesómmal számomra eléggé fontos dolgokról amik befolyásolhatják az életemet. Egy jogsit is le kéne tennem minél előbb. Szüleimmel összevesztem, és rájöttem, hogy ők sosem fognak támogatni lelkileg, mert számukra én egy haszontalan, béna, lusta kislány vagyok, aki semmihez sem ért, semmire sem jó, sehol sem állja meg a helyét. Eddig kiborultam az ilyenektől, most a hasznomra fordítom, mert hiába tömködik tele a fejem szülő létükre ennyi negatív dologgal, én tudom, hogy milyen vagyok, tudom mikre vagyok képes, tudom hogy mi van bennem.

Szóval szerintem ez a nap tuti valami kulcsfontosságú nap az életemben, mert rengeteg mindenről változott meg a véleményem. És remélem pozitív irányba fogja billenteni ez az életemet. Mert már elegem van abból a semmiből amiben most állok.