Már előre érzem, hogy ezt jó lesz majd kiírni magamból. Már napok óta érzek valami feszültséget, vagy valami stresszt, ami nem akar sehogysem elmúlni. És most fürdés közben nagyon kitört belőlem... ugyanis rájöttem, hogy ez az üresség amit érzek ez a szeretethiány.

Már szinte hónapok óta érzem, hogy már nem állapot hogy ennyire nincs önbizalmam, stb, és így elkezdtem magamat "építgetni", legalábbis próbálni építgetni, hogy ha másra nem is de magamra számítsak, ha megtanulok barát lenni önmagammal, akkor sosem leszek magányos, stb stb de az a helyzet hogy én ebbe már nagyon belefáradtam. És mostmár tényleg azt érzem hogy nagyon szükségem lenne valakire. Nem konkrétan kapcsolat, vagy öribari, hanem csak úgy valakire, aki törődik egy kicsit velem. Aki néha megvigasztal, vagy felvidít, vagy segít talpra állni, vagy aki csak úgy ott van.

És hiába járok nap mint nap emberek közé, hiába jövök haza mindennap a szüleimhez, annyira egyedül érzem magam. De igazából ez nem most kezdődött, hanem kb 10-11 hónapja. Egyre nehezebb minden nap felkelni, egyre jobban megy el a kedvem magától az élettől, hogy célokat tűzzek ki magam elé, hogy szó szerint most éljem a fiatal éveimet. Minden nap valamiért van egy görcs a gyomromban amit eddig sosem tudtam megmagyarázni, de mostmár rájöttem végre, hogy mitől van. Nekem eddig mindig szükségem volt emberekre, akikhez közel állok. Nem sokra, 1-2 is elég volt. De most már huzamosabb ideje senki nincsen. Oké, hogy vannak haverok, de az nem ugyanaz. Meg én nagyon ragaszkodó típus vagyok, ami miatt lehet mondjuk egy barátságban idegesítő vagyok, de ha érzem hogy egy emberrel szorosabb a viszony akkor onnantól kezdve úgy valahogy "elkötelezem" magam mellette.

Nem azt mondom, hogy nem vagyok társasági lény, de elég nehezen nyílok meg az emberek felé. Ezen nem tudom, hogy hogyan kéne dolgoznom, de rájöttem, hogy sehogyan, mert csak amiatt is stresszelem magam, hogy folyton azon kattogok, hogy legyek nyitottabb. Viszont így, hogy konkrétan nincs egyetlen hozzám közel álló ember sem, és annyira szeretethiányos vagyok, hogy legszívesebben csak itthon ülnék egész nap és az ágyamban ölelgetném a macijaimat... így mégnehezebben megy, hogy közvetlenebb legyek az emberekkel. Én barátságosnak tartom magam amúgy, de sajnos nagyon sok idő kell, hogy egy ember nekem nem egy idegen legyen, hanem ismerős, aztán max később barát. Rengeteg idő... és emiatt érzem magam nagyon magányosan, mert nem is tudom, hogy ezen hogy tudnék változtatni. Hiába próbálom magamban az agyamban feltornázni az önbizalmamat, elég egy-két ilyen szeretethiányos gondolat, és romba dől az egész.

Külön megemlíteném a volt barátomat, akivel most egy helyen dolgozok. És akit még mindig nagyon szeretek. És szerintem ő is engem, bár nem tudom... és annyira a szívemre veszem ahogy nap mint nap bánik velem ott, hogy van hogy legszívesebben csak miatta felmondanék. Rosszul esik ha nem köszön, rosszul esik ha egész nap nem jön oda hozzám beszélgetni, inkább máshoz megy (ő tud járkálni, én nem). Rosszul esik mikor az exével beszélget. És ezek annyira lehúzzák a hangulatomat, hogy így egész nap magamban szomorkodok, és a munkatársaimmal nem is nagyon kommunikálok. Viszont ha odajön, beszélget, akkor már más az egész napom. Tudom, hogy ez nagyon rossz dolog, mert nem kéne mástól függnöm. Csak nekem még mindig új ez a munkahely, és ő az egyetlen akit ismerek. És nekem életemben már ez a 3. olyan eset, amikor egy új közösségben azt hittem hogy ha van egy barátom, akkor nem lesz bajom a beilleszkedéssel, hiszen ott van ő. Ehhez képest mindig ugyanaz a forgatókönyv, hogy ilyenkor hirtelen neki is idegenné válok. Aztán teljesen egyedül kell barátokat szerezzek egy olyan közösségben, ahol már eleve van egy barátom, csak ő inkább a többiekkel van. De nem baj, mert mindennek van oka, és biztos annak is van, hogy az életemben már zsinórban harmadjára történik ez meg, úgyhogy biztos nekem kell változtatnom valamin.

Viszont ez a szeretethiány nagyon egy gyilkoló érzés. És nem konkrétan érintések hiányoznak nekem, vagy az hogy valakivel a nap 24 órájában együtt legyek. Hanem csak az a támogatás, a bizalom, hogy van egy ember az életemben akire számíthatok, és nem magamat kell megvigasztalnom ha történik valami baj, és nem magamnak kell segítsek felállni a padlóról, hanem végre lenne valaki aki csak egy picit is törődne velem és érezném hogy szeret. Persze ott vannak a szüleim, vagy a bátyám, vagy unokatesóm... tudom, hogy szeretnek, hogy mellettem vannak. De élik a saját kis életüket, és általában nem azzal szoktak foglalkozni, hogy velem mi van. Amit persze meg is értek mert nem akarom én senkitől hogy azzal legyen elfoglalva hogy velem beszéljen vagy nem tudom... csak azért mégis jó lenne ha lenne valaki akivel tényleg szorosabb lenne a kapcsolat.

• Fifth Harmony - That's my girl
• Fifth Harmony - Reflection
• Jessie J - Sexy lady
• Demi Lovato - Yes I am

Nagyon-nagyon imádom az ilyen zenéket, szerintem minden csajnak önbizalmat adnak. Főleg a That's my girl és a Yes I am, edzés közben külön nagyon jó ezeket hallgatni. Már annak, aki érti :D nekem az ilyen dalokról mindig Sharpay Evans, Regina George, meg a többi beképzelt "ribancos" csaj jut eszembe, mert hiába vannak rossz szerepben, valamiért mégis mindenki szereti őket :D

• Britney Spears - Stronger
• Kelly Clarkson - Stronger
• Beyoncé - Me, myself and I

Ezek is hasonlóak, de ezek kötődnek szakításokhoz is. Amikor egy szakítás után erősebb vagy, és mindenki azt feltételezi rólad, hogy gyenge vagy, meg sírsz, blablabla (főleg aki kidobott). De több a büszkeséged és rájössz hogy így több időd van magadra, és szinglin boldogabb vagy.

• The Pussycat Dolls - Don't cha

Ezt külön le akartam fordítani, mert aki volt már ilyen helyzetben, az tudja, hogy ez is nagy önbizalmat tud adni :D nekem személyes sztorim az az volt, amikor egy nagyon beképzelt pasi nagyon rám nyomult. Folyton találkozni akart velem, akárhova mentem "véletlenül" mindig belebotlottam, facebookon nem tudtam magamról lepattintani. Egyfolytában fűzögetett, azt hitte nagy csajozógép, csak ebben az volt a bökkenő, hogy több éve barátnője volt. És kb egy szavamba került volna, mert sokszor utalt rá, hogy szakít miattam a csajával. Kicsit bele is mentem a hülyítésbe, de persze csak röhögtem rajta, mert akkora egoja volt, hogy az hihetetlen :D kiváncsi vagyok azóta eljátszotta-e ezt más lánnyal is.

• Ariana Grande - Dangerous woman

Hát ennek annyira nem értem a sztoriját, de tetszik a szöveg, és csak ezért fordítottam le. És akkor ide alulra még beszúrom azokat a dalokat, amiket régebben fordítottam, de ugyanolyan üzenetük van mint a többinek. Ezeket is nagyon szeretem.

• Britney Spears - Work b*tch
• Demi Lovato - Confident
• Katy Perry - Part of me
• Sia - Titanium

Ha ismertek még ilyen dalokat, írjátok le kommentben, mert szeretek ilyeneket hallgatni, és fordítani is :D

Sorstársaimhoz szólnék, akiknek valamilyen okból kifolyólag szintén nincsen önbizalmuk. Én mióta az eszemet tudom kisebbségi komplexusom van. Azért nem önbizalomhiánynak hívom, mert szerintem teljesen más mindkettőnek az oka, és magától a személyiség milyenségétől is függ. Az önbizalomhiánynak nagyon egyszerűen felismerhető "jelei vannak". Szorongunk, hogy mit gondolnak rólunk mások, utáljuk magunkat, félénkek vagyunk idegenek előtt, bizonytalanul vágunk bele új dolgokba, megrögzötten meg akarunk felelni a társadalom elvárásainak, folyton visszaigazolást szeretnénk, hogy amit csinálunk azt jól csináljuk, de ha nem kapjuk meg, összetörünk és világvége van. Én 13 évesen jártam pszichiátriára, bár teljesen más okból (folyton fájt a mellkasom és mivel szervi bajt nem láttak elküldtek pszichiáterhez), és ott rengeteg tanácsot kaptam a doktornőtől, akivel beszélgetnem kellett. Úgyhogy ezeket szeretném most itt is elmondani.

Először is, írjunk két listát. Az egyikre gyűjtsünk össze minden olyan tulajdonságot, amit szeretünk magunkban, ami értékes, és amivel nem rendelkezik minden átlagos ember. Tehát magyarán mondva amikre büszkék vagyunk, és nem adnánk oda azokat a tulajdonságokat senkinek. Nekem pl. ilyen, hogy én nagyon örülök annak, hogy ilyen empatikus vagyok, hogy akit szeretek azzal nagyon törődök, hogy szeretem az állatokat, hogy könnyen tanulok új dolgokat, stb. Sőt furcsa tőlem hallani, de mostmár a külsőmön is vannak olyan dolgok, amiket nem cserélném el senkivel se.

Utána írjunk egy listát azokról a dolgokról, amit nem szeretünk magunkban. Amiktől szívesen megszabadulnánk, és úgy érezzük, nélkülük boldogabb lehet az életünk. Nekem ilyen pl., hogy utálom, hogy ennyire zárkózott vagyok, hogy túl érzékeny vagyok, és nehezen teszem túl magam a legkisebb traumákon is. Aztán újra nézzük végig a listát, és amin úgy gondoljuk, hogy változtatni lehet, írjuk mellé, hogy hogyan. Amin pedig nem tudnánk változtatni sehogy, azt húzzuk ki. Én pl. kiemelném azt, hogy ugye a szívemre veszek minden kis apró negatív dolgot, és mellé írnám, hogy gondolkodjak pozitívabban. De azt kihúznám, hogy túl érzékeny vagyok, mert ezt nem tudom megváltoztatni, nem kőből van a szívem, ez van sajnos el kell fogadnom.

Így két listánk lett, ami önmagunkról szól. Az egyik a pozitív dolgok listája, a másik a negatív dolgok listája. Ezeket, ha tudjuk, rakjuk egy olyan helyre, amit minden nap láthatunk, és minden nap elolvashatunk. A pozitív tulajdonságaink elolvasása nagyon jót fog tenni az önbizalmunknak, a negatív dolgok pedig inspirálnak, mert bár ott vannak, de közvetlen utána az is ott van, hogy miket tehetünk ellenük. Azok pedig, amiket kihúztunk, azokkal pedig egyszerűen nem kell foglalkozni.

Senki sem tökéletes, nem is azért születtünk meg, hogy tökéletesek legyünk. De attól, hogy tökéletlen a testünk, vagy vannak rossz tulajdonságaink, az még nem jelenti azt, hogy rossz emberek vagyunk, és nem lehet minket szeretni.

A második tipp amit a pszichiátertől hallottam, az a félénkségen tud javítani. Ha egy olyan szituációban vagyunk, hogy ki kell lépnünk a komfort zónánkból, és bizonytalanok vagyunk, akkor színészkedjünk. Nekem pl. állásinterjún vált be ez a módszer: 2 lehetőségem van. 2 teo van. Az egyik teo zavarban van, szégyenlős, nem igazán tudja mit mondjon és mit csináljon. A másik teo magabiztos, tudja kezelni a helyzetet, és egyáltalán nem fél. Tehát el kell képzelnünk, hogy az adott szituációban a magabiztosabb énünk hogyan viselkedne, és azt próbáljuk meg "előadni". Ez főleg idegen helyen idegen embereknél válik be, akik nem ismernek minket, és bármit gondolhatnak rólunk. Nekem mindig segít ez a módszer, főleg ha hivatalos helyre megyek, mert ott valamiért mindig zavarban vagyok.

És még pár tipp, amit itt-ott hallottam/olvastam, és saját tapasztalatból mondom, hogy segít az önbizalmunkon:

• Mindig mosolyogj, és legyél kedves az emberekkel. Így ugyanezt fogod visszakapni.
• Állítsunk fel apró célokat magunk elé. De tényleg nem kell sokra gondolni, csak lényeg, hogy előre tervezzük el. Pl. ma megtisztítom a szobám ablakát. Vagy ma sétálok egy negyed órát. És ha teljesítjük őket, mindig lesz egy kis sikerélményünk önmagunkkal szemben.
• Sose hasonlítsd magad más emberhez. Hiába gondolod az, hogy xy jobb nálad, biztosra mondom, hogy van olyan dolog, amiben te sokkal jobb vagy nála.
• Mindig húzd ki magad, mindig tartsd fent a tekinteted, és ne félj az emberek szemébe nézni, amikor az utcán vagy.

És ami szerintem még nagyon fontos: kerüld azokat az embereket, akik rontanak az önbizalmadon.

Nekem ez nagyon sokat segített. Mióta nem vagyok kapcsolatban, ahol mindig csak a rosszakat hallottam magamról, amióta elkerülöm azokat a barátaimat akik próbáltak lehúzni, azóta sokkal jobban érzem magam. Mint lelkileg, mint fizikailag. Mióta elkezdtem edzeni, magammal foglalkozni, egyszerűen leszarom mit mond más a testemről, mert tudom, hogy dolgozok rajta, és azért dolgozok rajta, mert szeretem a testem. Minden fejben dől el. Neten is néha találkozok olyanokkal, hogy "öbizalom növelő tréning". Kell a f@sznak. Értelmes felnőtt ember vagyok, egészséges gondolkodással, és én magam is rá tudok jönni, mi a jó nekem, és hogyan fejleszthetem magam. És egy valamit jegyezz meg, kedves TE aki most ezt olvasod.

Sokkal több van benned, mint amit most gondolsz magadról!

Fogadd el magad, szeresd a tested, stb stb. Manapság már mindenhol ez megy. Most már facebookon is. Annyira felszínes. Írtam egyébként erről már régebben, hogy milyen érzés kövérnek lenni. Úgyhogy most nem is inkább arról akarok beszélni, hogy vannak akik betegségtől híztak meg, vannak akik depresszió miatt, stb., hanem, hogy a társadalomnak miért az az egyszerű vígasza, hogy "Fogadd el magad, aki szeret az így szeret, ne akarj változni érezd jól magad a bőrödben". És ezt rátukmálják mindenkire, aki nem is akar tenni azellen, hogy tetszen magának.

Én erre azt mondom, hogy lehet nem kapunk tökéletes testet, de rajtunk áll, hogy kihozzuk-e belőle a maximumot, vagy nem. És ha olyan dolgok nem tetszenek magunkon, ami adottság, és genetika, akkor igen, jó az a mondás, hogy "Fogadd el magad", mert felesleges rajta rágódni, úgysem fog változni. De ha olyan dolgok nem tetszenek magunkon, ami nem adottság, hanem mi is részben hibásak vagyunk, hogy kialakult, akkor ne, ne fogadd el magad. Hanem dolgozz rajta.

És itt nem arról van szó, hogy akkor pl a túlsúly nem szép. Mert aki úgy érzi jól magát, hogy sokkal több kilót mutat a mérleg, mint amennyi számára ideális lenne, az egy jó dolog. Nincs rajta nyomás, ha belenéz a tükörbe nem szörnyülködik, meg van elégedve magával. De aki emiatt rosszul érzi magát, és bántja, és stresszeli magát, az ne olvassa be magának, hogy jó, akkor ilyen maradok. És eszek még egy Sport szeletet és leülök Vámpírnaplókat nézni, mert Jennifer Aniston is kirakta az Instagramra, hogy úgy szeresd magad, ahogy vagy. És ha ő mondja, akkor biztos igaza van, és csak meg kell változtatnom a gondolkodásomat. Attól még ugyanúgy elmegy az életkedvem hogy a kedvenc nadrágom nem jön fel rám.

És van sok példa is, hogy igenis meg lehet változni. Pl. Demi Lovato. Mindig is baja volt a saját testével, kiskorában gúnyolták, utána pedig évekig anorexiás és bulímiás volt. Egészségtelenül élt, vagdosta magát, annyira rosszul érezte magát a bőrében. Utána elment egy rehabilitációs központba, ahol helyrejött. Fel is szaladt rá nem kevés súly. De mostanra viszont olyan gyönyörű teste van, hogy az bárki megirigyelhetné. És nincs tökéletes teste, nincs modell alkata, de saját magából kihozta a maximumot, és gyönyörű nő lett belőle. És nem ment plasztikai sebészhez, meg mindenféle infrás fogyó bizbaszokra, hanem diétázott, és edzett. És az a lány, aki annak idején utálta magát, most magabiztos, és jól érzi magát a bőrében.

Ez legyen a példa. Nem a tumblr-ös képek, hogy te így vagy jó, aki szeret ilyennek szeret, stb stb. Nekem is problémám van a testemmel. Saját magamon kívül senki se mondja, hogy fogyjak le, vagy kövér vagyok, vagy valami. Sőt, a barátom is azt mondja, hogy így vagyok jó, legalább van mit fogni rajtam.
Dehát ne másnak akarjak megfelelni, hanem magamnak. És ez nem csak akkor van, amikor más rosszat akar nekem. Hanem ilyen helyzetben is. Ha zavar, hogy hogy nézel ki, ne a kiskapukat keresd. Ne hidd el, hogy az a normális, hogy lenyomják a torkodon, hogy te így vagy tökéletes. Te magad lásd meg, hogy jó így, vagy nem. Tudom, furán hangzik ez az egész, de azért valljuk be, ha mi nem teszünk saját magunkért, nem fog a testünk varázsütésre megváltozni. És más se fog segíteni, senki sem fog edzeni helyettünk. Maximum azt mondja, hogy "jól vagy így, nekem így tetszel". Hát azzal nem tudok túl sokat kezdeni, ha magamnak meg nem tetszek. Nem lesz mindig ott egy emberke ha tükörbe nézek, aki azt mondja, szép vagy, így vagy jól, és ne mozogj semmit, edd tovább a kakaós csigákat.

Persze azért vannak szélsőséges helyzetek is, mikor egy 45 kilós lány kövérnek látja magát, és már kiállnak a csontjai, és úgy sem fogadja el magát. De akármit is akarunk elérni a testünkkel kapcsolatban, mindig az egészséges életmódot kell választani. Én is kerestem a könnyebb megoldásokat, hogy veszek olyan tablettákat amiktől nem leszek éhes, stb. És lehet le is fogyaszt, de hogy jobban nem fogom magam érezni tőlük, az is biztos.

És leginkább a mai tiniknek mondom, mert remélem az idősebbek azért tisztában vannak a dolgokkal. Ne akarjon senki se Kylie Jenner, meg Kim Kardashian lenni. Lehet, hogy gyönyörűek smink nélkül is, de aki gazdag, az műtétekkel olyan dolgokat változtathat meg  magán, amiket egy laikus ember észre sem vesz. Na meg ott van ugye a felvarrt festett póthaj, a műszempilla, sőt, még botoxolják is magukat. És már az a melltartó is elterjedt, ami rátapad a cicire, és ha összehúzod, összenyomja a melledet, és sokkal nagyobbnak és feszesnek néz ki melltartó nélkül. Annyi drága trükk van, amit a gazdag nők megcsinálnak magukon, a sok fiatal meg nézi és azt hiszik az a normális, és rosszul érzik magukat, hogy nekik nincsen mondjuk annyira telt ajkuk, hogy szépen mutasson rajta Kylie Jenner rúzsa. Én rendesen örülök, hogy én az emo korszakban nőttem föl, ahol elég volt tépettre vágni a hajam meg kivasalni.
Ne az ilyen mű lányok legyenek a példaképeitek. Hanem akik egészségesek, és bár nem tökéletesek, de jól érzik magukat a bőrükben. Mert ha más meg tudja csinálni, akkor te miért ne tudnád? De most komolyan. Miért? Akarat kérdése, semmi más.

Az pedig, hogy barna a szemed, kicsi a melled, vagy nagy lógós a melled, vagy alacsony vagy, vagy barna bőrű vagy, vagy rövidek a lábaid, ezeken nem érdemes kattogni. Le merném fogadni, hogy a világon ezek a dolgok egyetlen egy embert zavarnak. És az te magad vagy. Nincs olyan test, ami ne lenne szép, ha látszik, hogy az illető foglalkozik azzal, hogy formában maradjon. És ebbe bele lehet beszélni bármit. Meg lehet osztani a facebookon 100 képet, hogy a csontokkal a kutyák játszanak, stb. Attól még te magad nem kell elfogadnod, hogy kövér vagy, és emiatt nem tetszel magadnak. És főleg nem kell rosszul érezned magad, ha nem megy. Ha akárhányszor nézel a tükörbe, sosem fogod megszeretni az úszógumidat. Nem kell szeretned őket.

Elvileg ez a módszer segít növelni az önbizalmat, hát majd kiderül :D az a lényeg, hogy minden testrészünkről kell valami pozitívat mondani. negatívat még csak véletlenül se, csakis pozitívat, és leginkább olyan dolgokat, ami lehet számunkra alap dolog, de más lehet irigy lenne rá. És elvileg ez a végén visszaolvasva segít szebbnek látni magunkat. Hát nézzük.

• Haj: szeretem, hogy hosszú hajam van, ahhoz képest hogy mennyit ártottam már neki. Szeretem, hogy természetesen egyenes, és nem kell órákig vasalgatnom.
• Szemöldök, szem: szerintem szép ívű a szemöldököm, az már más téma hogy mennyire van türelmem mindig kihúzni :D szerintem szép a szemem színe, és közelre jól is látok velük.
• Orr: hát.. ömm... szaglásra alkalmas xD
• Száj, fogak: szerintem szép formájú a szám, se nem kicsi, se nem nagy, szerintem pont jó. Bár a fogaimmal elég sok bajom van, genetikailag nem épp a legszebb "testrészem", de talán kárpótol az, hogy míg sok gyöngysor fogú ember csak akkor mos fogat ha fogorvoshoz megy (konkrétan ismerek ilyen embereket), nekem nincsenek szép fogaim, de legalább tudom hogy tiszták, mert mindennap mosom őket.
• Mellek: nincsenek nagy melleim, de amúgy már megbékéltem velük. Tetszik, hogy mielőtt megjön, mindig megduzzadnak, és olyan gömbölyűek lesznek mint két labda :D de amúgy sincs bajom velük, ha nagyobbak lennének örülnék neki, de igazából ennek is van előnye. Tudok a hasamon feküdni, könnyebben találok szép melltartókat, nem lógnak, nem bámulják a fiúk őket, és mivel kicsik, érzékenyebbek mint a nagyok, így szex közben is nagyobb erogén zónák :D
• Kar, kéz, ujjak: talán azt emelném ki, hogy nagyon szeretem, hogy a körmeimnek eredetileg nagyon szép formájuk van. Elég megnövesztenem őket és befestenem, mindenki kérdezgeti hogy eredeti vagy műköröm?
• Has: nem igazán vagyok hasra "hízó", úgyhogy ezt szeretem. Szerintem szép formája lenne ha többet edzenék rá, nincs pasis alakja a derekamnak, úgyhogy nincs baj a hasammal :D
• Hát: erről a testrészemről nem tudok mondani semmit :( se rosszat se jót
• Fenék: azt szeretem, hogy van :D tehát nem vagyok deszka hátulról. az más kérdés, hogy milyen alakja van, de jelenleg pont azon dolgozom, hogy sokkal de sokkal szebb legyen
• Comb: hosszú combom van. és pont xD
• Vádli, lábfej: nem vagyok lúdtalpas, nincs ikszlábam, és alapjába véve hosszú lábam van. és jelenleg a lábam alakján is nagyban dolgozom :D
• Bőr: puha bőröm van, bár az arcomat azért megviselték a tini évek és a PCO szindróma :D sajnos elég fehér bőrű vagyok így csak akkor érzem jól magam ha szolizok vagy ha sokat napozok és barna vagyok. De amúgy nincsenek bőrhibáim, vagy bőrbetegségem, rendes normális egészséges bőröm van :D

Így visszaolvasva tényleg jó, hogy bár rengetegnél kísértett hogy leírjam a hibáimat, de nem tettem, így csak pozitívat olvastam magamról. Tényleg kicsit jót tett az egomnak :D úgyhogy ajánlom ezt mindenkinek.