2019.06.02-án Tokio Hotel koncert volt Budapesten a MOM sportcsarnokban, és erről szeretnék kicsit mesélni, nosztalgiázni. :D

Bevezetőül elmondanám hogy a 23 évem alatt egyik, ha nem a legjobb estéje volt, soha nem éreztem magam olyan boldognak... de ezt majd később. A Tokio Hotelért én sosem voltam oda akkor, amikor a csapból is ők folytak, sőt a barátok között még divat is volt utálni őket. Egy pici szálat sem mozgattak meg bennem. Németek voltak, furák voltak, rockerek voltak, hát úgy voltam vele, kit érdekelnek...
2013 áprilisában (amikor elkezdtem készülni földrajz előrehozott érettségimre :D) fogalmam sincs már, hogy hogyan vagy miért de rájuk kerestem youtubeon, hogy a Tokio Hotel vajon élőben hogyan zenél, és akkor elkalandoztam... annyira "beszippantottak", hogy pár nap alatt nagyon nagy rajongójuk lettem. Ők tipikusan az az együttes akiknek tényleg egy saját világuk van. A 2013-as nyaram pl. szinte csak róluk szólt. Jó ez így túlzásnak hangzik, de tényleg nagy volt a szerelem.

És akkor tavaly novemberben facebookon olvastam, hogy jön Budapestre a Tokio Hotel... éppen a bankban unatkoztam és amikor megláttam... hát azt nem is tudom leírni mit éreztem :D június másodikán volt a nagy nap. Én foglaltam szállást több éjszakára is, mert nagyon olcsó volt, meg későn volt a koncert és tudtam, hogy úgysem tudok hazajönni (messze lakok Pesttől). Úgyhogy 2 és fél napot töltöttem fent azzal akivel mentem, körülnéztünk mindenfelé, dehát a fénypont azért csak a Tokio Hotel koncert volt... :D szúrok be egy videót, az egyiket ők töltötték fel a csatornájukra, ami arról szólt hogy a magyarországi hangpróbán egy rajongó megkérte a barátnője kezét a színpadon... nagyon aranyos. meg a videó végén köszönnek még be Budapestről. És raktam be még egy videót, a leghíresebb daluk a Durch Den Monsunból egy kis részlet. És akkor magát az élménybeszámolót úgy tudjátok elolvasni ha ráklikkeltek a "bővebben"-re.

A koncertre úgy nem igazán készültem... van Tokio Hoteles pólóm de sima ruhában mentem, szóval semmi extra. A dalokból sem "készültem", ismertem a playlistet tudtam melyik dalokat játszák, és hát tudtam hogy amit szeretek úgyis tudom, amit nem szeretek azt nem fogom énekelni... hát ami nagy szívfájdalmam volt, hogy nem VIP jegyet vettem, és nem tudtam velük találkozni személyesen. Pedig lett volna rá pénzem, leginkább az akadályozott meg, hogy akivel mentem, ő csak kísért, és nem akartam hogy a VIP jegyemmel elszakítsanak minket és külön menjünk be. Amit utólag nagyon megbántam, mert úgy akkor ott már láttam, hogy nem volt akkora nagy a tömeg, hogy ne tudtunk volna egymás mellett maradni... na mindegy.

Elég korán a helyszínre érkeztünk, nem tudtam előre mekkora lesz a sor, nekem célom volt minél közelebb állni a színpadhoz és úgy voltam vele, hogy inkább legyünk ott órákkal előtte, ne ezen múljon. Hát tévedtem, mert felesleges volt, nem volt nagy a tömeg, a VIP jegyesek voltak szinte akik 2 órakor bemehettek ugye képeket csinálni, Q&A-re, meg hangpróbára. De nagyon hamar elment az idő, és kapunyitáskor már rengetegen voltunk. Kintről hallottuk a dobot meg a basszust, nekem már az hihetetlen volt, hogy már így hallhattam őket játszani, fel is ismertem csak a dobhangról, hogy a When it rains it pours-t és a Girl got a gun-t próbálták. Tehát kinyitották a kaput, elég nagy volt a tolongás de nem érdekelt, elöl akartam lenni. Nagyjából sikerült is, dehát az első sorokat a VIP jegyesek kapták... Érdekesen volt elosztva a színpad, de én már itthonról kifundáltam amikor néztem a videókat, hogy inkább a jobb oldalon szeretnék állni, mert úgy Georgot és Gustavot is közelebbről láthatom.
Hát nagyon meleg volt, meg beállt elém egy colos csávó amin nagyon kiakadtam... én se vagyok egy kisnövésű és tudom hogy nem tehet róla, de nagyon elszomorodtam hogy semmit nem fogok látni, helyezkedni meg már nem nagyon lehetett annyira összegyűltünk már. És akkor vártunk... Nem emlékszem már, hogy énekeltünk-e de azt tudom hogy egyszerre mindenki elkezdett sikítani és felfelé integettek. Én is néztem de senkit se láttam és leginkább akkor realizálódott bennem, hogy itt vannak... akiket 6 éve hallgatok és 6 éve nagy szerelmeim és csak álmodni mertem arról hogy láthatom őket élőben, azok itt vannak egy épületben velünk... :D

2 előzenekar volt, Szabyest akit nem tudom ki választott, elvileg nagy TH rajongó, meg miattuk kezdett el énekelni, hát nem tudom... :D én őt nem ismerem, nem is volt rám nagy hatással. De aranyos volt végülis, hogy ő is fel volt pörögve. Aztán jött a Charming Liars, egy brit együttes akiket a srácok választottak és minden állomásukon ők az előzenekar. Hát azt kell mondanom hogy nagyon jók voltak. Már tököm ki volt a sok várakozással már bocsánat, de azt nem bántam hogy ők zenéltek, sőt a Like a drug című számukat azóta is hallgatom. Szóval a legjobb választás voltak. Kb fél órát voltak szerintem a színpadon aztán elköszöntek. Elkezdték átalakítani a színpadot, emlékszem Gustav dobját hogy tisztítgatták meg fújkálták valamivel. Beraktak egy nagy visszaszámlálót 20 percről... hát aki nem rajongóként volt ott szerintem már minden baja volt hogy ennyit kell várni, de nekem pl. az a 20 perc 5 percnek tűnt. Amúgy a magas gyerek valahogy eltűnt elölem :D Az utolsó 20 másodpercben hangosan visszaszámláltunk, hú még a hideg is rázott, emlékszem az utolsó pár másodpercben akkora adrenalin volt bennem, hogy már remegtem is. Sok Tokio Hotel koncertet néztem már felvételen és mindig megfigyeltem hogy az intrót szeretik nagyon-nagyon elhúzni, úgyhogy azt hittem az a 20 perc lesz több is, de nem. Ahogy az 1 másodperc is eltűnt, elsötétedett minden.

Hát leírhatatlan mennyire hihetetlen volt számomra minden. Hogy ott vannak előttem, énekelnek, zenélnek, hangosan megy az a zene élőben amit eddig én csak a telefonomon hallgattam, körülöttem olyan emberek vannak akik ugyanúgy szeretik őket mint én, és együtt táncoltunk, énekeltünk, sikítottunk... Huh. Hát kamerázni nem nagyon akartam, mert azt figyeltem meg hogy az mindig elveszi a pillanat értékét, de viszont kellett emlék, úgyhogy elég sok dalt felvettem, de próbáltam közben nem arra figyelni, hogy kamerázok, hanem hogy élvezzem ami éppen történik. Még így is utólag haragszom magamra hogy nem kameráztam többet.

A fiúk gyönyörűek voltak élőben. Tudom ilyet nem mondunk fiúkra :D de tényleg. Gustavot annyira nem láttam a doboktól, de ha mégis, akkor ő volt a legközelebb. Georg szinte végig előttünk volt és énekeltetett minket, Bill meg hát azzal a fülig érő mosolyával... Annyira látszott rajta hogy jól érzi magát, egyik koncerten sem láttam még annyit mosolyogni, mint akkor ott. Bár az öltözködési stílusára nem nagyon térnék ki :D maradjunk annyiban hogy sajátos... mint amilyen régen is volt és amiért felfigyelt rá mindenki. Tom a másik oldalon volt, ő játszott a legtöbb hangszeren úgyhogy ő végig nagyon melózott :D de őt is néha láttam közelebbről, főleg amikor a szólója volt. A közönség is szerintem nagyon jó volt, pedig a magyar rajongók elég "gyérek", én nem hittem volna hogy ennyien leszünk. Bár nem volt teltház, de a hangulat baromi jó volt. Mindenki énekelt, táncolt, ugrált. Emlékszem Bill még be is fogta a fülét és mondta hogy Jézus, milyen hangosak vagyunk. Én sem vagyok az a nagy tombolós fajta, de én ott nagyon kikapcsoltam. Általában a koncerteken mindig elkalandozok, nézem a többieket, nézem az időt, de itt ez teljesen más volt. Nem érdekelt kit verek le a kezemmel, nem érdekelt kit idegesít ha éneklek, nem érdekelt az sem hogy engem ki lök meg, vagy ki lép rá a lábamra, senkire nem tudtam haragudni. Egy csaj félig le is öntött a vizével de csak mosolyogtam rá. Annyira jó volt a légkör. És ugye említettem, hogy voltak olyan dalok amiket én személy szerint nem szeretek és sosem hallgatom, pl. Better, Easy... És mégis végig énekeltem... azt se tudom honnan tudtam a szöveget? :D csak néztem Georgot, meg ugye Billt, és nem tudtam nem énekelni. Hát a Boy Don't Cry-tól egyenesen irtózom, ott meg rázott a hideg hogy milyen jól hangzik élőben, azt is végig énekeltem. A Love Who Loves You Back-től meg rosszul vagyok annyira lerágott csont már és sosem tetszett igazán, mégis mikor az első dallamokat elkezdték játszani kb én voltam az első szerintem aki felsikoltott xD ugyanígy a Melancholic Paradise-al. Ami szerintem nagy hiba volt, hogy a Darkside of the Sun-t akusztikus verzióban adták elő, nagyon leegyszerűsítve, mert szerintem az az egyik legerőteljesebb daluk nekem egyik személyes kedvencem, így meg nem volt nagy szám, de viszont nagyon jó volt hallgatni ahogy a rajongók végig énekelnek. Mikor jött a Monsun akkor kicsit elérzékenyültem, bár nem sírtam (ami amúgy csoda, azt hittem végig bőgni fogok a boldogságtól) akkor jutott eszembe hogy 2007-ben a TV-ben mindig ezt hallgattam a VIVA csatornán és akkor esett le hogy itt vagyok ezen a koncerten... és milyen jó most minden, és bárcsak sosem érne véget. Utoljára játszottak kettő új dalt, akkor még egyiket sem ismertem, ebből az egyik a Chateau ami éppen most jelent meg a napokban, már első hallásra fülbemászó volt, és már az első 2-3 sora megfogott, és ez a dal maradt számomra azóta is a legszimbolikusabb dal a koncertről. Nagyon jó szám, végre valami amibe újra szerelmes tudok lenni:

És végül a "finálé" dal az a Berlin volt ami ugyanúgy vadiúj, azt mai napig nem jelentették meg (tipikusan váratnak magukra :D) ami nekem annyira már nem tetszik, de egy dalnak elmegy. A végén volt konfetti is, ami nekem annyira a pofámba volt nyomva, nyitva se tudtam tartani a szemem, csak azzal foglalkoztam hogy éljem túl ezt az esőt xD nem tudom hogy más is így volt-e. Pedig Bill mondta az elköszönő szöveget és basszus már nem is emlékszem mit mondott mert azzal voltam elfoglalva hogy ne fulladjak meg a kis papírdarabkáktól... bár gondolom a sablon szöveget hogy köszönik hogy eljöttünk, majd még látjuk egymást, stb :D minden tele volt arany konfettivel, én emléknek egyet bele is raktam a zsebembe ami rögtön el is tűnt valahogy.. :D aztán vége lett. A közönség még elkezdte kiabálni hogy vissza, meg "Schrei, Schrei, Schrei" innen gondoltam, hogy jó régi rajongók lehettek körülöttem ha azt a dalt követelik :D még én is kiabáltam pedig tudtam, hogy nem jönnek vissza, de hát hátha.... de mindegy, így is nagyon jó volt, és nagyon hálás vagyok az életnek, magamnak, Istennek, a srácoknak hogy egy ilyen jó élményben lehetett részem. Akkora boldogságot éreztem koncert után ami leírhatatlan. Másnap mikor hazaértem, bejöttem a kis szobámba, akkor esett le hogy mi is történt, na akkor tört el a mécses örömömben :D és vagy 20x visszanéztem a kis videóimat, meg beszélgettem a többi magyar rajongóval, hogy küldjenek ők is nekem videókat, minél többet :D

Szóval hatalmas élmény volt, nekem rengeteget jelent, és remélem visszajönnek még. Ők nagyon jól érezték magukat, a közönség is szuperjó volt... Úgyhogy ennyi, jól kiveséztem :D még mindig boldog vagyok ha visszagondolok. Hallgasson mindenki Tokio Hotelt! :D