Előre sajnálom a gyerekemet és a férjemet. Vagy egy szakácshoz kell férjhez mennem, vagy pizzarendelős család leszünk. Ugyanis ma rájöttem: nem tudok főzni.

Eddig is tisztában voltam vele, hogy jobban szeretek sütni-főzni, mint amennyire tudok, de ma jött az a pillanat, hogy feladom.... Anyukám tegnap mondta nekem, hogy mostanában kevésszer főzök. És rájöttem, hogy tényleg. Hát nem megyek bele bonyolult 6fogásos kajákba, kinéztem egy tök könnyű receptet, elmentem boltba bevásárolni, aztán ott eldöntöttem, hogy sütit is sütök, és megvettem minden hozzávalót.

Itthon jókedvűen nekiálltam csinálni a kajákat, zenét hallgattam, stb, aztán már rájöttem hogy röhögök magamon, amennyit bénázok. De nem baj a lepény úgy nagyjából sikerült csak kurvaszar lett az íze de ehető.. xD de utána keksztekercset csináltam... amit már csináltam már 200ezerszer.... és 200ezerszer el is rontottam. Nem is tudom hogy a szent szarba született meg a fejemben a gondolat, hogy elkészítem 201ezerszeredikre vagy hogy kell ragozni xD . Zenét hallgattam (mint mindig) és annyira benne voltam az éneklésbe, hogy elolvastam a receptet: "Keverjük össze a tészta hozzávalóit" és úgy ahogy volt, hozzáöntöttem fél liter tejet.... és még akkor se tűnt fel, csak egy idő után, hogy még mindig csak kevertem kevertem a folyékony izét és annyira bele voltam merülve a zenébe, hogy utána esett le, hogy nekem ezt ki kell majd nyújtanom... ezt a folyékony valamit amit már 5 perce keverek.... mert a tejet nem lassan adtam hozzá hanem zutty.... hát ott volt a töréspont hogy az élettől is elment a kedvem xD hozzáöntöttem kb 300 gramm darált kekszet még, kinyújtani persze nem tudtam hanem a kezemmel ütögettem XD hűtőbe is csak folpackkal tudtam betenni hogy ne essen szét... úgyhogy most épp hűl, de már szerintem fel se szeletelem, hanem megy a kukába.

Most ezt csinálja egy 13 éves akkor még aranyos. Egy 16 éves, hát... már kicsit ciki. NA DE EGY 20 ÉVES????

Úgyhogy meg is mondom anyukámnak... tőlem ne várjon semmit. Van pár kaja amit meg tudok csinálni, de én nem vagyok hajlandó újakkal kísérletezni. Ha meg el kell költöznöm, családot alapítani, stb... hát akkor krumplipüré, rántott hús, borsófőzelék, saláta, rántotta, és lecsó mérgezésben fogunk meghalni. Mert kb ennyi a tudástáram, amit tudom, hogy sosem rontok el. Rakott krumpli, diós tészta, stb, stb, már annyi mindent kipróbáltam. De nem megy... nem tudok főzni. se sütni. Ohh sütiből is maximum 3 félét tudok úgy hogy semmi baja és ehető. És ez most nagyon kiborított nem is tudom mostmár mit kezdjek az életemmel xD ez a keksztekercs most tönkretette a jövőbeli nézetemet. Egy nagy csődtömeg vagyok :D ez van...

De legalább a zenei ízlésem még mindig jó xD

Érdekes ez a youtube világ, hogy pénzt lehet keresni vele, stb stb, pedig a legtöbb vlogger olyan mint mi. Nem is kell hozzá szinte semmi, csak jó kamera, videóvágó program, youtube csatorna, és már fent is vagy az interneten. DE ahhoz hogy híres legyél azért szerintem mégis kell hozzá egy olyan egyéniség, olyan beszédkészség, ami az embernek természetesen megvan, nem betanulható, és ami megragadja a figyelmünket. Sok olyan vloggerbe botlottam már akiket 10 mp után kikapcsoltam, annyira unalmasak voltak. Úgyhogy egy pozitív egyéniség kell hozzá na meg persze jó ötletek, hogy miről szóljon egy videó.

És manapság ez a youtube vloggerkedés nagyon népszerű. Ez már volt egyszer a rádióban is, hogy mennyire megváltozott az ízlése a mai fiatalságnak, és nem tévét néznek, hanem inkább interneten keresnek valami olyat ami érdekli őket. Mert itt sokkal több dolog van, sok dolog közül lehet választani.

Magyar viszonylatban talán még könnyebb még most is szerintem így híressé válni. Nagyon sok videóst ismerek akik nagyon régen kezdték és még mindig híresek, pl. FollowAnna, Gabifrizurai, Dancsó Péter stb. De szerintem jó dolog, hogy egyre többen vannak, én is kb mindennap felfedezek valaki újat. Pl. tegnap néztem először videót Pollától meg Dezső Bencétől, akik már nagyon híresek, de még valahogy sosem akadtam egy videójukra sem.

Szóval ez nem ajánló lesz, inkább csak leírom kik a kedvenceim. Ez egy hosszabb bejegyzés lesz, kattintsatok majd a "bővebben"-re. Természetesen ha érdekel titeket :) :D

Most a kedvencem jelenleg Nasz Dani. Rá vagyok feliratkozva, csak tőle kapok értesítést ha tölt fel új videót, szóval ha én valakire tényleg feliratkozok akkor ő már tényleg érdekel :D Így személyiségben hozzám ő áll a legközelebb. Ahogy viszonyul a testvéreihez, hogy szeret jótékonykodni, hisz Istenben, és még emellett nagyon vicces, jófej, őszinte, komolyan néha úgy nézem, hogy szerelmes vagyok belé :D mármint nem úgy, hogy rajongok érte, hanem tényleg én ilyen fiút tudnék elképzelni magam mellé. Gondoltam be is szúrok egy videót, hát nehezen találtam kedvencet mert az összes videóját szeretem. Ő amúgy szokott csinálni mindenféle videót, challenge-eket, vicc mesélőset, történet mesélőset, szituációsakat, kérdezz-feleleket, szóval nem lehet unatkozni ha valaki rátalál a csatornájára. Ja és azt külön mondom, hogy ő szerintem egy olcsó webkamerával kezdte, fülhallgatós mikrofonnal, mégis így vált híressé.

Ha irodalomról van szó, Petőfiről, stb, kb mindenkinek a suli jut eszébe szerintem, na meg hogy miért kellett megtanulni a verseket. Én szerintem nem is gyerekeknek való ilyen verseket tanulni. Legalábbis amik érzelemről szólnak. Mert nem értik meg. Én mindig is szerettem az irodalmat, leginkább a verselemzések miatt. A tételeket is könnyen tanultam meg, bármilyen versről volt szó, de ez lehet abból ered, hogy szeretek dalszövegeket fordítani és mindben keresem azt, hogy mi az, ami rám is illik. És szerintem az ilyen érzelmek kifejezéséhez a költők a legjobbak. Most ez hülyén fog hangzani, de mintha a szavakkal festenének egy szép képet. Emlékszek pl. mikor Adytól olvastunk egy verset (sajnos nem emlékszek rá melyiket) és mindenki unottan ült, engem meg kb kirázott a hideg ahogy belegondoltam mennyi üzenete van. Nagyon szép dolog a költészet, főleg amikor a sorok között kell olvasni. Úgyhogy gondoltam itt most összegyűjtöm a kedvenc verseimet. Az elsőszámú kedvencem Petőfi Sándortól a Szeptember végén. Szerintem nem is kell mondanom, hogy miért. Nagyon-nagyon gyönyörű.

Ezt a címet a kedvenc fanfictionömből nyúltam :D a #815-ből. Aki nem Tokio Hotel rajongó és nem ismeri a sztorit, annak elmondom, hogy ez az a fejezet amikor a főszereplő, Bill, aki egy gyilkos és halálsoron van, szembesül mindennel amit tett és rohamok törnek rá hogy mindenkit megöljön aki előtte van és mindent szétromboljon maga körül. Hát kb így érzem magam én is, mint egy időzített bomba.
Már több mint fél éve abbahagytam a blogolást de aki akkor olvasott az tudja, hogy mennyi bejegyzés szólt rólam és a barátomról. Akit december óta exemnek hívok. Nem akarok belemenni a sztoriba, hogy miért szakítottunk, mi történt azóta, mert felesleges szerintem. Annyi a különbség az eddigiekhez képest, hogy mostmár tényleg vége. És nehezen megy az agyban a feldolgozás :D egyedül az időben bízok.

Egy szakítás a szerelmeddel szerintem rosszabb mint egy halál. Ez most elég abszurdan hangzott de ha belegondolunk tényleg így van. Tervezel vele, elfogadod úgy ahogy van, ami a legfontosabb, szereted, és szakítás.. szó szerint szakítás mert szétszakítja a szíved. És külön folytatjátok az életeteket. Ott volt neked, nap mint nap, percről percre, a lelkitársad. És bumm. Már azt se tudod hogy mi van vele. És ezt mindketten elfogadjátok. És elfelejtitek egymást. Mintha a másik meghalt volna. De nem halt meg, mert ugyanúgy él, csak nélküled. Akivel elvileg az egész életét eltervezte. És találni fog egy másik lányt, aki betölti a helyed. Sokkal több fájdalommal jár ez szerintem mintha meghalt volna.

Ebből kifolyólag akartam arról beszélni, hogy az elmúlt napokban úgy érzem magam mint egy időzített bomba. Pedig már nem beszélünk.. már sikerült megutáltatnia magát velem. De rámjönnek ilyen 5 percek, mintha kilépnék az agyamból vagy nem is tudom megmagyarázni, más szemszögből nézek mindent, elfelejtem a körülményeket, és pánikoni kezdek, hogy hogyan hagyhatom csak úgy elmenni? Mikor tényleg az életem részévé vált. És nem is az a félelmetes, hogy most nincs itt. Hanem, hogy soha nem is lesz. Soha többet nem fogok már valószínúleg a szemébe nézni. Soha többet nem hallom a hangját. Soha többet nem fogok játszani a kutyájával. Soha többet nem megyek be a szobájába. Soha többet nem érzem az illatát. Soha többet nem hallom tőle hogy szeretlek. Ergo, mintha meghalt volna :D soha többet, soha többet ... de nem halt meg. Csak nélkülem él tovább.

De ugyanakkor meg tudom, hogy már nem jönnék vele össze. Annyira megbántott, hogy tudom, és ismerem őt, hogy sosem tudná helyrehozni.
Vicces ez a kettős dolog. Innen látszik hogy máshogy gondolkodik a szív, és máshogy gondolkodik az agy. Én ezért hiszek abban, hogy az emberek nem csak biológiai folyamatokból állnak. Hanem lélekből is.

Mivel sajnos ezt a szakítósdit nem egyszer nem kétszer eljátszottuk egymással, nem igazán ért meglepetés azzal hogy ennyire nehéz lesz ez az időszak. Nem viselem könnyen, de viseltem már sokkal de sokkal nehezebben is. És most teljesen máshogy állok az egész érzelemhez, és kb éjszakákat tudok gondolkodni azon, hogy ha tudja az ember, hogy valaki árt neki, miért fáj az elvesztése, és miért hiányzik, és miért nem érzi magát megkönnyebbülve. De csak arra jutottam, hogy mondhat bármit is a szív, minden agyban dől el. És ha az ember minden erejével azon van, hogy elfelejtsen valakit, és boldog legyen, akkor sikerülnie kell. Mert minden csak a fejünkben létezik. Az, hogy félek valamitől, csak a fejemben létezik. Az, hogy ragaszkodok valamihez, az is csak a fejemben létezik. És az, hogy alkotok egy képet valakiről, aki amúgy kurvára nem az akit én akarom, hogy legyen, az is csak a fejemben létezik. Nem tudom, hogy a szerelem fölött mennyi ereje van az ép eszű gondolkodásnak. De szerintem az, hogy szenvedünk, vagy próbálunk boldogak lenni, 60%-ban mindenkinek a saját választása.

Nem tudom honnan jött az ötlet... spontán jött, hogy újra blogolni kezdek. Nem tudom ki emlékszik rám, ki nem, nem akartam új oldalt kezdeni ahol mondjuk nem teo a nevem hanem valami más. szerintem fölösleges lett volna. A blogból semmit nem akartam megtartani, bár pár "irkálást" én megtartottam volna, de ugye a blogbejegyzéseknek van olyan linkjük, hogy vissza a bloghoz, és nem akartam szelektálni. Úgyhogy újraírtam már párat külön modulba. A régi designokat is másik menüpontba raktam. A fordítások, eladó fejlécek is megmaradtak. A chat és az olvasott oldalak eltűnt, most leszarom a gportál toplistáját, aki rám talál az rám talál aki nem az nem :D
Szóval így elöljáróba ennyit akartam mondani. Aztán majd jövök a többivel. Pusziika.