Nagyon sokat gondolkodtam, hogy miről írjak, ami érdekes és hasznos is, de végülis nem lifestyle blogot vezetek szóval nem is tudom miért gondolkodtam ennyit :D inkább magamról szeretnék írni.

A napokban a gyárba új dolgozók jöttek. A legtöbb dolgozó -mint mindig- középkorú, kis faluból jövő cigány. És van egy bácsi (kb 50 éves lehet), akit én egész nap látok, és valamiért apukám jut róla eszembe, és én annyira sajnálom őt, hogy már ezért nem szeretek bejárni, mert valamiért fáj érte a szívem :D de biztos azért, mert apukámra hasonlít... nem mondom magam apásnak amúgy, kiskoromban nagyon apás voltam (mint általában szerintem az összes lány :D) de így idősebben inkább anyukámmal találom meg a közös hangot. Mindegy nem is ez a lényeg, hanem hogy én általában egész nap őt szoktam nézni. Az a feladata, hogy egy kis mütyűr alkatrésznek, - ami kb így néz ki : klikk. - levágja csípőfogóval annak a két kiálló izénak a végét. Persze úgy hogy berakja egy formába. És ennyi. :D kb 2 másodperc az egész, és a nap 8 órájában ezt csinálja. Felrakja a szemüvegét, és a nagy tipikus munkás kezével ezt csinálja egész nap. Ami tudom, hogy 1-2 óra után még okés, de már mikor 3-4. napon ezt csinálod, már fáj a tenyered a csípőfogótól. Én is hasonlót csináltam tavaly és minden este meló után úgy aludtam el hogy be kellett borogatnom a tenyeremet. És ami miatt a legszomorúbb vagyok, hogy nem beszél vele egész nap senki. Az ő sorában egyedül van, de vele szemben mindenki beszélget egymással, de ő egész nap csak egy helyben ül, és csinálja a kis munkáját. Néha mikor meghallom a hangját akkor fel szoktam nézni, látom hogy mosolyog, és akkor megnyugszok hogy talán nem érzi magát olyan rosszul :D szünetben is szoktam nézni ahogy eszi a kis szendvicsét. És akkor elképzelem hogy hazamegy és akkor ő is panaszkodik mint ahogy én szoktam hogy "ahhh ma már majdnem elaludtam annyira monoton ez a munka :D" és az is elszomorít hogy míg énnekem simán van még lehetőségem máshova menni, lehet, hogy neki nincs. És tökmindegy milyen szar melót kap, el kell vállalnia, mert otthon várja a kis családja... szóval ja. Nem tudom miért van ez az érzésem. Ma is figyeltem az órát -mert ő vasárnap is dolgozik- hogy na most van vége a műszaknak, most biztos örül, hogy vége :D És amúgy ezt elmeséltem apukámnak is gondoltam hátha ő meg tudja mondani hogy miért érzem magam ennyire szarul mikor egész nap nézem őt, és ő azt mondta, hogy biztos azért mert átérzem a helyzetét.. és belegondolva tényleg így van. Mert legszívesebben sokszor eszembe jutott hogy inkább cserélnék vele, és vágnám azt a szart helyette, csak ő kerüljön valami jobb helyre. Az hogy hasonlít apukámra az meg mégjobban arra ösztönöz hogy jót akarjak neki... na de mindegy. Legközelebb szerdán fog ott dolgozni, úgyhogy eldöntöttem hogy ha akkor se fog mellé ülni senki, akkor én megkérem a műszakvezetőt hogy én is betanuljak erre a részlegre, és akkor én is vele fogom vágni ezt az izét és közben beszélgetek vele. És akkor neki is jobban fog telni az idő meg nekem is :D

És hát ja, holnap megint meló. Mint mondtam, nekünk most úgy van, hogy egy héten 6 napot kell menni, és csak a vasárnap szabad. És ez az egy nap elég rossz, mert ennyi idő alatt tudunk átállni a másik műszakra :D én most a héten délutános voltam, és kb éjfél körül értem haza, 3-4kor aludtam el, és kb délben keltem fel. Holnaptól viszont délelőttös leszek, ami azt jelenti, hogy 4kor kell kelnem reggel, mert 5kor visz a busz, és 6kor kezdődik a műszak. És mire belerázódok addigra meg megint váltás lesz éjszakára :D biztos meg lehet ezt szokni amúgy, de én amúgyis rossz alvó vagyok, úgyhogy nekem ez nagyon nem megy. Ennél még a 12 órázást is jobban viselném.

És ami még érdekes dolog, hogy most a napokban jött egy új csaj betanulni szintén oda, ahol én vagyok. Tehát most ketten vagyunk ott újak. És mikor elmegy valahova pl. mosdóba, az újak mindig fintorognak rá, hogy nekik nem szimpi, meg visszahúzódó, meg ilyenek. Hát ez amúgy érdekes, mert nekem meg pont hogy ő szimpi, és a régiek nem :D utálok nőkkel dolgozni, bár már vagy 10x biztos elmondtam. Nagy ritkán elraknak pár órára más részlegre beugróra, és ha fiúkkal lehetek már komolyan egy fellélegzés. Nem érzem azt a rosszindulatot, segítőkészek, kedvesek... úgyhogy úgy döntöttem hogy leszarom ki mit mond, én ezt az új csajt mindenképp meg fogom védeni. Én se tudok róla sokat, mert ő is félénkebb, én nekem meg aztán pláne nem megy hogy idegenekkel én párbeszédet kezdeményezzek, de már azért beszélgettünk egy keveset, és nekem szimpi. És tuti nem fogom hagyni, hogy rosszindulatúan beszéljenek róla... most ha látom hogy valaki nehezebben illeszkedik be, nehezebben rázódik bele az egész dologba ami ott megy, akkor azt nem még kiröhögöm meg kigúnyolom meg ahol tudok még belé rúgok.... hanem segítek neki... én nem tudom komolyan ezeket az embereket honnan szalajtották. Mondjuk tudom hogy engem se bírnak, csak mivel én se bírom őket, így valahogy nem tud meghatni. Meg én már fel voltam készülve rá.

Úgyhogy most kiváncsi vagyok mit hoz a jövőhét.. bár.. igazából.. most hazudtam, mert nagyon nem vagyok rá kiváncsi :D nem szeretek itt dolgozni. Vagyis rosszul mondom, mert a munkát magát már megszoktam, nincs vele bajom, sőt, egyre jobb vagyok benne. Hanem inkább a társasággal van bajom. Nem azt mondom hogy szívjuk egymás vérét, de azért mikor valaki az arcomba mosolyog és tudom hogy mikor elfordul akkor meg fintorog.... Meg érzem azt a lekezelő hangnemet ahogy beszélnek hozzám. Meg ami nagyon unszimpatikus még hogy amint lejár a műszak már nem ismernek, még az öltözőben sem köszönnek vissza... azok akikkel amúgy egy nap 8 órát szoktam lenni... persze tisztelet a kivételnek, nem vagyok ott régóta de vannak olyan emberek akiket kifejezetten megkedveltem már most. De konkrétan akikkel egy helyen vagyok, azok nagyon ellenszenvesek. És nem azért mert én úgy álltam hozzájuk... hanem már 3-4. napon hallottam hogy miket mondtak rólam a hátam mögött, másnap meg a pofámba mosolyognak. Az ilyen emberekről mindig is rossz véleménnyel voltam. És leszek is.