Most ismét egy személyes dologról szeretnék írni. Nagyon sok minden megváltozott az elmúlt hetekben. Bár leginkább napokban. A nőgyógyász egy elég komoly kivizsgálást csinált rajtam, és tényleg sok vizsgálat utal arra, hogy természetes úton nem lehet majd gyerekem. Persze ezen majd akkor tudnak segíteni ha tényleg ott leszek, hogy szeretnék egy kisbabát. Teljesen összezuhantam, ezt az érzést nem kívánom senkinek. Mikor tényleg az életednek egyik legfontosabb értelme és célja csak így... elmegy. Rengeteg mindenen elgondolkodtam. Egy nőnek ilyet megtudni szerintem nagyon kemény dolog. Nem is csak azért, mert nehezen találok így magam mellé párt, hanem maga a tudat, hogy én mindig is nagy családot szerettem volna, imádom a gyerekeket, és ha születhet is gyerekem, lehet, hogy csak egy. Persze annak is örülnék, de... hát nehezen találok szavakat. Persze próbálok pozitívan állni hozzá. Anyukám is bíztat, mindenki bíztat, én meg sírok :D de próbálok erős lenni, ismerőseimnek nem is akarom elmondani, mert én hiszem azt, hogy a szavaknak erejük van, és nem akarom ezt így előre beharangozni, sőt, inkább arra akarok gondolni, hogy az orvosok tévedtek, és tudok kisbabát szülni.

A másik téma az az, hogy végre lesz munkám. Egy strandon jegypénztáros. De ha minden kötél szakad közmunkaprogramban megyek el irodába 50 ezerért :D nekem nincs bajom a munkával aki ismer tudja, csak ilyenkor basz az ideg, hogy miért tanultam ilyen sokat.. mert ha pincért tanultam volna vagy eladót akkor tök könnyen elhelyezkedhetnék. És amilyen jópofák voltak a tanárok is, vizsga előtt mondták, hogy ha nem tanulunk tovább könyvelőnek, akkor a pénzügyi-számviteli ügyintézővel nem sokra megyünk. Szóval kidobtam 2 évet az ablakon. Bár nem bánom végülis, sok dolgot megtanultam az adókról meg minden ilyen dolgokról ami igazából soha nem is érdekelt. De valamikor talán hasznát veszem. De én továbbra is azt várom, hogy külföldre tudjak menni. Egyre jobban érdekelnek a vállalkozások. Egyre többet olvasom vissza azokat a dolgokat is, amit a suliban tanultunk róluk, mostmár teljesen tudom a költségvetési dolgokat, úgyhogy már nem csak a kutyakozmetikán gondolkodom, hanem máson is. Most még eléggé messze a cél hiszen semmi pénzem nincs, de utána csakis erre fogok gyűjteni. Abban se vagyok biztos, hogy nem fogok máshova elköltözni. Nincs senki aki miatt itt maradhatnék. Ez a város ahol élek, úgy érzem magam, mint egy dobozban. Ahonnan nagy nehezen próbálok kiszabadulni, de sehova sem jutok mert valaki mindig elkap és visszadob. Kb így érzem itt magam. És már az emberekből is elegem van itt. 21 évem alatt nagyon sokmindenkit megismertem a környéken. Van akit személyesen, van akit csak úgy látásból, hallásból. De nem tudom miért, olyan negatív mindenki. Az összes barátnőmről kiderült, hogy kamu barátnő, oké. Feldolgoztam. Nem volt könnyű sőt még most is arról álmodok néha hogy kibékülünk. Van rengeteg fiú haverom. Mióta szingli vagyok ők is megváltoztak. Hát már komolyan nincs olyan ember akiben megbíznék. Pedig annyira bennem van hogy menni akarok, új embereket megismerni.. de nem itt.. ebből a helyből már elgem van.

És a harmadik téma, az az, hogy végre jól érzem magam egyedül szinglin. Nincs szükségem senkire. Bár van egy fiú, akivel elvagyok, és lehet ha nagyon megismerjük egymást akkor többet is el tudnék vele képzelni, de én nem hagyom hogy mégegyszer ennyire elvegyék az eszemet. Tudom, hogy az emberek nem egyformák, de azért van a férfiaknak az az oldaluk, ami tök ugyanolyan. És idegrendszerem nincs most ahhoz, hogy én kötődjek egy emberhez. Persze jó érzés tudni hogy van aki szeret, de nem fogok bárkinek csak azért esélyt adni, mert nekem hiányzik ez az érzés. Majd jön magától, ha én is készen állok rá. Sőt, amint mondtam, a lányokban most sokkal jobban megbíznék. Instagramon rátaláltam egy leszbikus lányra. Nagyon szimpatikus, bár a külső ugye nem minden. És pont azon gondolkodtam, hogy írjak e neki, vagy ne. De mivel tudom, hogy úgysem lenne belőle semmi komoly, nem akarom pazarolni az időmet.

És van egy negyedik téma is. Nagyon nagy edzés-megszállott lettem :D imádom látni ahogy formálódik a poppolóm. Hát még mindig abban a kategóriában van, ami az én számomra még nem jó, de látom a változást, és ez nagyon nagy löketet ad. Érzem, hogy erősebb vagyok, élvezem ha mozoghatok. Szóval ez tényleg nagyon jót tesz az emberrel, nem hiába ajánlja sok orvos, hogy sportoljunk. Esküszöm, még mentálisan is jól esik, és végre kezdek kijönni abból a gödörből, hogy utálom magamat. És rendesen "lenézem" a régi énemet, aki semmit nem mozgott, és úgy várta a sült galambot. Nem is lenézem, hanem inkább dühös vagyok saját magamra, hogy lusta voltam, és nem volt bennem semmi tűz és kitartás. Nagyon-nagyon dühös vagyok magamra. De mostmár végre kezdem értékelni magamat, nem félek idegen helyen tükörbe nézni, sőt nem is cserélném már el senkivel se a testemet. Eljutottam arra a szintre, hogy sokkal jobban örülök annak ha én magam, izzadva és fáradtan dolgozok meg azért hogy kicsit is fittebb legyek, mintha reggel kockahassal ébrednék. Úgyhogy hiába haladok nagyon-nagyon lassan, de egy percig nem bántam meg, hogy én akkor úgy döntöttem, hogy mozogni fogok. És most is egy másodpercig sem gondolom azt, hogy abbahagyom. Sőt...