Te jó ég el se hiszem hogy egy 10 éves Fekete Dávid számból idéztem amit amúgy utálok xD de amúgy igen.. így van.

Nagyon félek, mert most tényleg hoztam egy döntést, amitől gondolom meg fog változni az életem. Jó irányba. Remélem. Mert én most akárhogy nézem is, nem vagyok boldog. Van egy munkahelyem ahol igazából mindenki olyan idegen nekem. Pedig aranyosak kedvesek de azt a tipikus osztályba be nem illeszkedős feelinget érzem. Bár igaz nem a társaság miatt dolgozok, dehát ember vagyok, nyilván nem tudom kikapcsolni csak úgy az emberi érzéseimet 8 órára a pénz miatt.
A barátommal is kibékültem... de minek... ugyanaz a forgatókönyv csak mindig máshogy bánt meg, máshogy szúr oda. Lehet velem van a baj, de ha egy nagyobb társaságban vagyunk, ahol ő mindenkit ismer de én nem igazán ismerek senkit, akkor nekem rosszul esik ha engem levegőnek néz. Ma is voltunk egy előadáson, és nem is foglalkozott velem, leült a körasztalhoz a munkatársaival, én mire beértem a szobába nem volt hely és le se szarta hogy nekem most 2 emeletet kell lépcsőzzek hogy az ebédlőből felhozzak egy széket.. utána meg beültem a sarokba, ott ültem egyedül, ő meg ott elvolt az asztalnál hülyéskedett a haverjaival. Aztán az egyik lánymunkatársam szólt nekik, hogy "fiúk, azért kicsi helyet csináljatok neki is". És akkor úgy én is oda tudtam ülni az asztalhoz, hogy 2 fiú arrébb ment. De a barátom mintha észre se vette volna ha ott vagyok. Utána meg még mentünk valami bemutatóra is, akkor is a sor végén mentem egyedül ő meg valahol elöl két lánnyal beszélgetett meg röhögcsélt. És ez volt kb 10 órakor, de aznap még egy szót szem váltottunk összvissz. Meg hát egész nap más lányokkal csacsog, hozzám nem is nagyon jön oda. Pedig én egyedül ülök, és ott vagyok tőle kb 2 méterre. És 8 órás műszakban kb a 7. órában odajön mosolyogva hogy mizu. Pedig egész nap ott járkál körülöttem. És nekem már nincs is kedvem hozzászólni. Utána meg ő van megsértődve, hogy miért vagyok bunkó.

Huu. de jó volt ezt így kiírni magamból. Mert amúgy ezeket senkinek nem merem elmondani. Mert már annyiszor összevesztünk a barátommal meg kibékültünk, hogy szerintem nem is nagyon érdekli senkit :D az a baj, hogy én szeretem a barátomat, én mindig ott vagyok neki ha kellek, én mindig mindent meg akarok beszélni, még a családommal is össze veszek miatta. Ő meg sokszor csak a kisujját kéne megmozdítania értem, és még annyit se tesz meg. Hányszor volt már rá példa, hogy a munkában kellett volna segítenie, mert én nem bírtam egyedül, ő meg csak ücsörgött és unatkozott, és mikor megkértem kiabált velem, hogy ő nem segíthet. Máskor, mikor a lány munkatársam ült ugyanott, szó nélkül még ő maga segített neki, mert annyira el voltak mélyülve a beszélgetésben, hogy még szólnia sem kellett. És ha megmondom hogy rosszul esik ez nekem, mi a válasz? "Pff most komolyan megint féltékenykedsz?"

Ebbe fáradtam bele igazából. Meg magába a munkába is. Nagyon fárasztó, főleg ez a 4 műszak. De nem rinyálok mert fiatal vagyok bírnom kell, de idegi alapon ... hát.. naponta kb 5x jön rám a sírógörcs. Senkinek nem kívánom tényleg hogy valaki így járjon dolgozni, hogy az egész nap csak abból áll hogy valahogy nyeljen nagyokat hogy fojtsa el a könnyeit. Pont amiatt a személy miatt akinek a legjobban kéne szeressen... akinek ott kéne lenni bármi is van. Akinek panaszkodnom kéne ezekről és akinek meg kéne vigasztalnia :D de ha meg szakítunk.. akkor meg azért rossz... de igazából tökmindegy hogy együtt vagyunk vagy nem. Egyik munkatársam is megmondta, hogy ő egyáltalán nem bánik úgy velem, mintha együtt lennénk, sőt néha úgy sétál el mellettem mintha egy idegen lennék. Hát ez már a rosszabbik eset, hogy már más is látja.

PONT ezért döntöttem úgy, hogy kész, nincs mese, kimegyek külföldre a bátyámhoz. Távol mindentől. Bár lehet, hogy még magányosabb leszek ott, de legalább tényleg azért leszek magányos mert nem lesz ott senkim. És nem azért, mert van valakim, csak az semmibe néz. Ha választani kell akkor már inkább legyek 100%-osan egyedül, és a magány miatt sírjak, ne azért, mert valaki bánt. És hát ez egy elég komoly dolog mert mégiscsak egy olyan munkahelyet hagyok ott ahol viszonylag jó helyem van... meghát nyilván a szüleimet. De ha van rá lehetőség, akkor erőt veszek magamon, 4 év után akkor azt mondom hogy na itt van a PONT, fejezet befejeződött. És nyílik egy másik. Ahol már nincsenek benne a régi emberek. És remélhetőleg lesznek újak helyettük.