bőrápolás > fiúk
pénz > fiúk
tanulás > fiúk
szép szemöldök > fiúk
kaja > fiúk

Ha nem izgatod fel a kutyád amikor besétálsz az ajtón akkor nem érdemled meg, hogy legyen kutyád.

Az órán - "40 perc van hátra. Az kétszer 20 perc. Csak 10 percet kell kibírni, négyszer."

Ma találkoztam egy régi barátnőmmel, akivel együtt végeztük el a gimit, és akinek az érettségin kívül (amit amúgy nagyon nehezen szerzett meg) semmi más szakmája nincsen, mégis blézerben meg miniszoknyában jár dolgozni a városházára, mint titkárnő.
Én meg ugye, aki pénzügyi-számviteli ügyintézőnek tanultam (azaz univerzálisan mindenhol dolgozhatnék irodában, akár bankban, akár egy cég könyvelő irodájában, vagy pénzügyi irodájában, vagy logisztikai irodájában, vagy ügyviteli irodájában, vagy esetleg bérszámfejtő is lehetnék, de akár a NAV-nál is dolgozhatnék, vagy projektmenedzser is lehetnék), egy gyárban dolgozok 4 műszakban. Ahol le se írom milyen körülmények vannak néha :D ja és van egy középfokú angol nyelvvizsgám is.

És éreztem a hangjában azt a lenézést, holott mindketten tudjuk, hogy ha nincsenek kapcsolatai akkor nem dolgozna ott ahol dolgozik. És azért elgondolkodtató ez az egész dolog, hogy tényleg mire lehet büszke egy ember és mire nem.

Én szerintem az az ember aki dolgozik, és minden nap felkel korán reggel és 8 órában van a munkahelyén, tökmindegy mi a munkaköre, tökmindegy mennyi a fizetése, az nem szégyenkezhet semmi miatt. Nyilván vannak könnyebb és nehezebb munkák, jól fizető és kevésbé jól fizető munkák, amik belegondolva elég igazságtalanok, hiszen pl. kiindulok a szintén iskolában túlrugdosott 22 éves barátnőmből, aki egy szolárium szalonban dolgozik, és egész nap csak ül és laptopozik, zenét hallgat, meg ugye a vendégekkel beszélget. És többet keres, mint az az 50 éves ember akit otthon vár a családja, és korán reggel elindul munkába és örül ha még sötétedés előtt hazaesik hulla fáradtan, és megkapja a minimálbért. Nyilván majdnem egy egész életbe telik felépíteni egy bizonyos egzisztenciát, de basszus ne felejtsük már el, hogy nem minden ember van ugyanazon a szinten ami a körülményeket illeti, senki sem indul ugyanarról a pontról, és nem biztos, hogy bárki kaphat olyan lehetőségeket, amik a szerencsén múlnak.

De visszatéve a témához... az elején nagyon cikinek éreztem, hogy egy gyárban dolgozok, de csakis azért, mert én nagyon sokat tanultam azért, hogy jó állásom legyen. És oké hogy 2 éves volt a szakmai képzés, de annyira össze volt sűrítve minden, hogy kb. minden egyes dolgozat az iskolában felért egy érettségivel. Szóval túlzás nélkül, én sokat tanultam és szenvedtem, hogy megkapjam azt a bizonyos bizonyítványt.
De akik látnak engem a gyárban, azok ezt nem tudják. Ők csak egy fiatal lányt látnak aki ott rohad és azt gondolják, hogy miért nem tanul, biztos lusta. Én csakis ezt szégyellem az egészben... mert az ember előítéletes, és ha meghallja, hogy valaki egy gyárban szalag mellett dolgozik, valami buta igénytelen ember jut eszébe. De addig, amíg nem kerül abba a szituációba, addig nem jön rá, hogy ez nem igaz, sőt, az irodában az emberek sokszor sokkal primitívebbek. Én pl. sokkal több tiszteletet kapok a cigány származású, kb 50 év körüli egyszerű kinézetű munkatársamtól, mint a 30 éves magassarkúban járkáló csarnokvezetőmtől. Nekem mindig is hányingerem volt az ilyen emberektől. Sosem fogom magam alacsonyabbrendűnek érezni magam senkinél, csak mert más a munkahelyi pozíciónk. Kivéve talán a tényleg nagyon-nagy főnököket, akik sokat dolgoztak azért, hogy elérjék azt ami van nekik. De ironikus, hogy az ilyen emberek meg sokkal emberségesebbek mint a "kisebb főnök társaik" :D Bennem az van, hogy egyedül a szüleimnek van joguk csúnyán beszélni velem és kiabálni, de ameddig ők sem teszik meg, addig nehogy már valami magasabb beosztású bunkó majd megteszi... és én ezt mindig is éreztetem a műszakvezetőimmel is.

Lényeg a lényeg, magát a munkát (főleg a kétkezi munkát) szerintem soha nem szabad cikinek érezni, vagy szégyellni. Dolgozhatsz a mekiben, dolgozhatsz egy kocsmában, vagy akár még utcaseprőként is. Az, hogy munkád van, az azt jelenti, hogy mindennap becsületesen felkelsz és elmész otthonról dolgozni. És ez elég ahhoz, hogy büszke legyél magadra. Én ameddig itthon ültem és nem volt munkám, kb bele voltam őrülve. Most sincs egy hú de jó munkahelyem, de végre életkedvet kaptam, és végre van értelme nap mint nap kikelni az ágyból. Még ha 4:20-kor is kell kelnem. És bár kihajtják belőlünk a lelket is, de most 10-én (vagyis 8-án, mert 10-e vasárnapra esett) jó volt reggel látni az sms-t, hogy 153ezer utalás jött a bankszámlámra.. ami tudom, hogy fél év múlva minimum 173ezer lesz, mert kapok még bónuszt. De amikor 80ezret kaptam, vagy múlt hónapban 110-et, akkor is ugyanúgy örültem. Mert azért én megdolgoztam becsületesen. Persze vannak azok a munkakörülmények, amik napi 10 ezer forintot sem érnek meg... de én kicsit sem érzem cikinek azt, hogy egy gyárban dolgozok. Pedig rengeteg rossz dolog van benne... reggelig tudnék panaszkodni. De a lényeg ettől nem változik.

És bánom már, hogy akkor a barátnőmnek ezt mind nem mondtam el... mert a lenéző stílusa miatt nagyon szívesen elmondtam volna.

Én aztán tudok össze-vissza írni témákról :D ma tettem egy nagyon érdekes felfedezést. Először magamról szeretnék beszélni, aztán a véleményemről. Tehát nekem majdnem 4 évig volt egy barátom. Ráadásul az első számomra. Röviden fogalmazva, a kapcsolatunk csakis a két véglet volt. Vagy a pokol, vagy a mennyország. Közte, a földön sosem jártunk. Mikor rosszban voltunk azt nagyon megéltük, tényleg ott rúgtunk egymásba ahol tudtunk, mikor jóban, akkor meg minden rózsaszín köd volt. Szürkék sosem voltunk.

De talán az ilyen úgymond "drámai" kapcsolatok azok, amik tényleg megragadják a szívünket... szerintem bárki aki visszaemlékszik az eddigi legmélyebb érzésű kapcsolatára, az pont attól volt annyira erős és addiktív, mert voltak benne rossz érzések is bőven. De javítsatok ki ha tévedek. Ha túl harmonikus lenne minden, ha túlságosan klappolna minden kis apróság, az a kapcsolat egy idő után befásul. Abból lesz évek után csendes válás, vagy csak simán eléldegélés egymás mellett a gyerekek miatt. De az az igazi szerelem ami bármelyik lépéssel valamit megmozgat bennünk az szerintem sosem lesz gördülékeny.

És rájöttem, hogy nekem az exbarátom olyan számomra, mint egy drog. Nem tudom, hogy szerelem-e, bár nyilván az is. De ez a függőség, ez tényleg nagyon erős. Amikor tudod, hogy árt neked, mégis minden alkalommal csak mégjobban és mégjobban vágysz rá. Kiabál veled, összevesztek, gyúlölöd, meg tudnád folytani egy kanál vízben, de ugyanakkor várod hogy mikor ír, mikor hív... ha tovább akar veszekedni akkor azért, ha kibékülni akkor azért.
Én pl. mindenhez őt kötöm. Legyen az a gyrosos étterem illata, mert első találkozásunkkor is egy nagyvárosban gyrosoztunk. Legyen az a reggeli hűvös levegő télen. Vagy az a tipikus strandos víz-illat, még ahhoz is őt kötöm. És ez tuti hogy az agyamban valami olyan kapocs ami mindig meg fog maradni, hiszen ha úgy alakul, hogy mégegyszer valakivel megyek ide vagy oda, az az első reflex szerű gondolat mindig ott marad... és nagyon tud fájni a szívnek.

És én voltam már szerelmes. Az az igazi klasszikus szerelem ami van a filmekben, meg amit mindenki kérdez hogy mik a jelei ha szerelmes vagyok? Semmi... ha jeleket keresel, akkor nem vagy szerelmes. Mert a szerelem, ha érzed, egyértelmű lesz. És nem is nagyon lehet elmagyarázni. De amikor már függője is vagy egy embernek, az annyira mérgezővé tud válni, hogy hihetetlen. Én mikor szakítottunk a barátommal, rendesen úgy éreztem hogy amire most tényleg szükségem van az valami agymosás, vagy valami tisztítókúra. Mert már komolyan nem egészséges ha ennyire függ valaki valakitől és én nem tudom erről hogy tudnék "leszokni". Nem tudom mi a módszer...
Talán az idő az ami a függőséget elmulasztja. De a szerelmet nem. Az első szerelmemhez, kb 10 év kellett, hogy azt mondjam hogy oké, már nem vagyok a "függője". Szeretem, és ott van még az érzés ha rá gondolok vagy ha meghallom. De már nem sírok ha barátnője van, nem érzek késztetést hogy dalokat írjak róla - ja régen angolul írtam dalokat róla.. :D Nem vagyok szomorú ha mással látom.. ezek lassan elmúltak. De a szerelem az azért még mindig nem.

Úgyhogy érdekes megtapasztalni ezt a két dolgot. És nyilván emberfüggő, hogy ki mennyire ragaszkodik a társához, még akkor is ha a másik nem ragaszkodik hozzá és érzelmileg kihasználja. Én pl. nagyon ragaszkodó típus vagyok, és nagyon hamar magamra veszem ha az a másik egy kicsit is többet foglalkozik mással mint velem. Bár én ezt betudom az önbizalomhiánynak is. Mostmár mindig félni fogok szeretni valakit. Mert ha már rendesen addikt leszek, és nem tudok meglenni nélküle és úgy tud játszani velem ahogy akar csak mert én őszintén szeretem, akkor nem tudom mégegyszer hogy fogom kibírni. Nekem eddig mindegyik szerelmem olyan volt mint egy drog. Kellettek az impulzusok, nem számított hogy jó vagy rossz. Most is ha nem vigasztalom saját magamat, simán rámjöhetne ilyen pánik érzet, amikor belegondolok, hogy nincs már nekem a barátom. És tudom, hogy ez nem egészséges. De mégis várom a nap minden percében és másodpercében hogy legyen valami kontakt mert különben kb megőrülök. Folyton azt nézem hogy villog-e zölden a telefonom (amikor valaki ír) ha látom személyesen akkor azt várom mikor jön oda hozzám, ha ott van mellettem várom hogy megszólítson. Mert tényleg már a függője vagyok és minden más dolog a háttérbe szorul, és csak ő a lényeg. Bármit csinál, bármit mond nekem, lényeg, hogy ne nézzen levegőnek. És ha meg már levegőnek néz és észreveszem hogy semleges vagyok neki, na akkor jön a nagyon-nagy szenvedés.

A szüleim azt mondták kiváncsiak lesznek, hogy mi lesz, amikor elmúlik ez a szerelem felé. Akkor végre láthatom hogy mit lát más is, és hogy mennyi minden csak a fejemben létezett vele kapcsolatban, amit csak én láttam benne. Igazából én is várom már, mikor jön el ez a pillanat, ha egyáltalán eljön. Soha semminek nem voltam a függője... se cigi, se drog, se alkohol, semmi. De már érzem, hogy akiknek ilyen függősége van, miért jár elvonóra. Egy idő után nagyon elviselhetetlen tud lenni.

Bár ugye room tour-t inkább a videósok szoktak, de most úgy döntöttem itt én is bemutatom a szobámat. Régen a gp-s blogokon is mindenkinek volt "szobám" menüpontja, ma már nem is nagyon találkozok ilyenekkel :D de hátha most ezzel a bejegyzéssel más is kedvet kap hozzá. az én szobám nem túl nagy, de nekem bőven elég. És annyit kell még róla tudni, hogy régen amikor még a bátyám itthon lakott, ez az ő szobája volt, ezért fogom sokszor említeni, hogy ez is meg az is a bátyám cucca :D

Így néz ki, ha benézünk a szobámba. Az ajtó általában nappal nyitva van, és ahogy kezd sötétedni, mindig becsukom. Nem tudom igazából hogy miért :D megszokás. A falam színe elég furcsa, ilyen lilás-szürkés-világosrózsaszínes. De csak 2 falnak van ilyen színe, a másik kettő fukszia. Eléggé zsúfolt a szobám, mert nagyon sok olyan hely van ahova eleve nem is tudok pakolni semmit. Az ablakom hatalmasnagy, és alatta van a radiátorom, és az is nagyon sok helyet foglal, na meg mi emeleten lakunk, és központi fűtésünk van, és a kazán sajnos az én szobámba került... úgy néz ki amúgy mint egy kályha. Ez egy kis elkülönített részen van ha balra fordulunk. Ez is sok helyet foglal, de sajnos ez van. Arról nem csináltam képet, mert nem szép látvány :D alapból régi stílusú parkettám van, és egy ilyen sűrű szőnyegem, vagy nem is tudom hogy mondjam :D tehát ilyen jó pufi meleg szőnyeg. Szemben van az ágyam, felette egy polc. Előtte van a nagy íróasztalom és egy álló polc szerűség. Az íróasztaltól jobbra van egy kis fiókos szekrény amiben a fehérneműim vannak, és mellette a kiskutyám ágya. Velük szemben pedig egy nagy tükrös gardróbszekrény.

A bal oldali képen van a nagy ablakom ugye, amiről már írtam :D tervezem lecserélni a sötétítőmet is és a függönyömet is. Nagyon tetszenek a pillangók amik rá vannak csíptetve, van egy 3. is de az a képen nem látszik. Jobb oldalon pedig egy bátyám által készített polc :D szerintem nagyon csúnya, úgyhogy ezt is minél előbb lecserélem majd. Felül van a ventilátor barátom, nyáron nagyon szeretem. Mögötte borok vannak, meg bátyám 1-2 itthonhagyott cucca. És a sólámpám. Alatta vannak bátyám szerelmes cuccai :D amiket itthonhagyott, és azok a dolgok amiket én az exeimtől kaptam. Alatta csakis bátyám cuccai vannak, és a tablóm amit kicenzúráztam. Alatta cd gurigák vagy mik azok :D és alatta a gépház.

A kettő között van az íróasztalom. Felül vannak parfümök, meg kis apróságok. Ott a nyomtatóm, alatta pedig azok a hangfalak amik elromlottak és egy helyre gyűjtöttem őket :D bár szerintem simán kidobhatnám de mindegy... és a számítógépem.. amiről írok most is :D

Ez az ágyam feletti polc. Van egy minionos részleg :D könyvek, amiket nem olvasok mert ezek is bátyámé csak nem szabad kidobnom... a három dobozban pedig körömlakkok vannak, meg bizsuk.

Ez az ágyam fölött van. Egy falmatrica, amit igazából azért rendeltem hogy inspiráljon, hát ahhoz képest nem sokszor szoktam elolvasni xD fölötte egy képkeret, amiben a családomról vannak képek. És ugye a szekrényem van az ágy mellett, arra pedig akasztottam egy álomfogót. És ez a fal már fukszia színű. A saroknál ne nézzétek a festést :D .....
Az ágyam, amit nagyon szeretek. Bár nagyon kényelmetlen, úgyhogy annyira azért nem szeretem.. dehát mégiscsak ebben szoktam aludni :D le akarom ezt is lassacskán cserélni egy rendes matracos ágyra. Rajta van a párizsos virágos ágyneműm. Imádom ezt a huzatot mert nagyon jó anyaga van. Hát azt a dupla macit és a szeretlek-es párnát exemtől kaptam, csak még nem volt szívem kidobni... főleg a párnát, mert az nagyon kényelmes. De a napokban megválok majd tőlük mert nem akarom hogy bármi is emlékeztessen rá. A minionos párnát pedig bátyámtól kaptam. Az alatta lévő plédet pedig imádom nem csak azért mert rózsaszín, hanem mert hiper-szuper puha is :D


Ez pedig a nagy szekrényem. Szeretem, mert van rajta két nagy tükör is. Az egyik része akasztós, mint látszik, a másik pedig polcos. Amúgy nincs benne mindig ilyen rend :D és nem is hordom az összes ruhát. A táskáimat is csak be szoktam dobálgatni, és alul pedig alkalmi cipők vannak amiket nem igazán hordok. Amúgy anyukám mindig vesz ilyen Coccolino párna szerűségeket, amiktől mindig nagyon jó illata van az egész szekrénynek :) Ja és most látom hogy látszik a jobb oldali képen a minionos és a tokio hoteles poszterem is :) :D